Vízilabda: Martin György további négy évig a szövetség elnöke

2008.12.21. 13:22
Címkék
Változatlanul Martin György a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke: a tisztséget tizenkét esztendeje ellátó szakvezetőt a vasárnapi rendkívüli közgyűlésen erősítették meg pozíciójában további négy esztendőre.
Martin, akinek nem volt ellenjelöltje, a lehetséges 151-ből 147 voksot kapott. Az MVLSZ "parlamentjének" döntése szerint a szövetség társelnöke lett Beck György, alelnöke pedig Tóth Sándor. A 13 fős elnökséget Beleon Zsolt, Novák Ferenc, Faragó Tamás, Molnár Endre, Gulyás Zoltán, Kádár József, Kemény Ferenc, Vereczkey Zoltán, Boros Tamás, Bordás György, Lutter István, Sági Gábor és Körtvélyessy Zsolt alkotja.Az elnökség a választó közgyűlést követő első ülésén a kapitánykérdést tárgyalta, mivel az év végén lejár mind Kemény Dénesnek, a Pekingben sorozatban harmadszor is olimpiai bajnok férfiválogatott, mind pedig Godova Gábornak, a nyári játékokon negyedikként zárt női válogatott szakvezetőjének megbízatása. A testület úgy foglalt állást, hogy a férfikapitány esetében – tekintettel érdemeire, páratlan eredménylistájára – a hagyományoktól eltérve kivételt tesz, azaz nem pályáztatja meg a posztot, hanem felhatalmazza Martin Györgyöt: kezdjen tárgyalásokat Kemény Dénessel annak érdekében, hogy újabb négy esztendőre vele szerződjenek. A női kapitány esetében viszont pályázat kiírása mellett határoztak. Pályáznia bárkinek január 15-ig lehet, utána döntenek a poszt betöltéjének személyéről.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
11 perce

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
18 perce

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
28 perce

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
31 perce

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
32 perce

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
1 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik