Női vízilabda világliga: a magyar csapat 21 góllal verte meg a briteket

MTI MTIMTI MTI
2010.06.10. 19:55
Győzelemmel mutatkozott be a magyar válogatott a női vízilabda világliga európai 1-es csoportjának budapesti selejtezőkörében: Petrovics Mátyás alakulata csütörtökön hatalmas különbséggel, 21 góllal verte Nagy-Britannia együttesét.

A Duna veszélyeztette Margitszigetről a Szőnyi útra „áttelepített" torna nyitányán szabadnapos magyar csapatra az a brit gárda várt első ellenfélként, amelyet az egykori kiváló kapus, Fekete Szilveszter irányít, és amely nem kis meglepetésre szerdán 8–7-re legyűrte az alaposan átalakított, amúgy pedig kétségtelenül szebb napokat látott olaszokat. A vendéglátók ellen azonban cseppnyi esélyük sem volt a szigetországiaknak, még szoros meccsre sem.

Pelle Anikóék már az első nyolc percben alaposan megszórták a vendégek kapuját (9–0), s bár a második negyedben „kíméletesebbnek" bizonyultak, így is 14–0-s félidei KO-val vonultak pihenőre. Jellemzőnek mondható, egyúttal a pompás hazai védekezés dicsérete is, hogy a britek a harmadik játékrész befejező percében lőtték első góljukat. Ebben azonban sok örömük nem tellett, hiszen a vége 24–4 lett a Petrovics-csapat javára, amelyben különösen hálóérzékenynek bizonyult a balkezes center, a hatszor is eredményes Bujka Barbara, továbbá két szintén idegenlégiós játékos, az egyformán 4 találatot jegyző Valkay Ágnes és a csapatkapitány Pelle.

A nap másik mérkőzésén a németek már 5–0–ra vezettek, amikor az itáliaiak először betaláltak. A déliek 7–4-re még visszakapaszkodtak, de érdemben nem tudtak beleszólni a  mérkőzés alakulásába.

 NŐI VÍZILABDA VILÁGLIGA
Magyarország–Nagy–Britannia 25–4 (9–0, 5–0, 7–2, 4–2)
A magyar góldobók: Bujka Barbara 6, Pelle Anikó, Valkay Ágnes 4–4, Keszthelyi Rita 3, Kisteleki Dóra, Tóth Ildikó 2–2, Antal Dóra, Szűcs Gabriella, Jancsó Patrícia, Takács Orsolya 1–1
Németország–Olaszország 12–6 (3–0, 2–1, 3–3, 4–2)        
AZ ÁLLÁS KÉT NAP UTÁN
1. Magyarország 3 pont/1 mérkőzés (25–4), 2. Oroszország 3/1 (22–10), 3. Németország 3/2 (22–28), 4. Nagy–Britannia 3/2 (12–32), 5. Olaszország 0/2
Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
1 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
15 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57