Vízilabda Euroliga: horvát, román és francia csapatot fogad a Beton

MTI MTIMTI MTI
2010.08.06. 17:16
Címkék
A honi bajnok Vasas és az ob I-ben legutóbb második Eger kiemeltként csak később kapcsolódik be a küzdelmekbe, a férfi vízilabda Euroligában induló harmadik magyar csapat, az idehaza bronzérmes Szeged Beton azonban már a nemzetközi sorozat első selejtezőkörében vízbe száll – méghozzá honi medencében.

A LEN, a kontinentális szövetség által pénteken elkészített sorsolás szerint a Tisza-partiak a C betűjelű csoport körmeccseinek gazdájaként a horvát Primorje Rijekát, a román CSM Oradeát és a francia Montpellier WP együttesét látják vendégül. Az ellenfeleknél több magyar légiós is játszik, közülük a legnevesebbek az olimpiai bajnok Varga fivérek, Dániel és Dénes, akik a Vasastól elszerződve az új idénytől már a rijekai alakulatnál folytatják pályafutásukat.

A LEN honlapjának közlése szerint az első kvalifikációs fordulóban érintett csapatokat két négyes és két ötös csoportba osztották, ahonnan az első kettő kerül tovább a következő körbe, a hátrébb végzettek pedig a második számú európai sorozatban, a LEN-kupában folytathatják.

A férfi LEN-kupa selejtezőjének csoportbeosztását ugyancsak pénteken ejtették meg, s mindkét érintett magyar gárdának illik magabiztosan továbbjutnia. A legutóbbi bajnoki idényben negyedik Ferencváros a C jelű stuttgarti kvintettben kapott helyet a német SSV Esslingen, a görög NOP Patrasz, az orosz Dinamo Moszkva és az ír Wolfhounds Belfast társaságában. Az ob I-ben legutóbb ötödikként zárt Honvédnak az A csoportban a házigazda grúz Dinamo Tbiliszi mellett a már szintén szebb napokat is látott olasz CN Posillipóval, a francia Olympic Nice-szel, a török ENKA Isztambullal és az izraeli ASA Tel-Avivval kell megküzdenie. A siker már csak azért is megelőlegezhető, mert minden csoportból az első négy léphet a következő körbe.

A nőknél egy magyar csapat érintett a nyitókörben: a női LEN-kupában a Szentes – az egyik rendezőként – próbálkozhat, szinte bizonyosan eredményesen, mivel négyeséből a legjobb három jut tovább. Az ellenfelek: ZLV Leiden (holland), Dos Hermanas Sevilla (spanyol), VK Tas 2000 (szerb).

Legfrissebb hírek

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
5 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
9 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
23 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
28 perce

Finn cserejátékosa góljával került előnybe a Puskás Akadémia Kisvárdán

Labdarúgó NB I
33 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
34 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
39 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
40 perce