Férfi vízilabda: a nemzeti ünnepen is gyakorol a válogatott

MTI MTIMTI MTI
2011.03.10. 15:53
Címkék
A Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya által kijelölt keret a most következő hosszú hétvégén is folytatja a felkészülést az év fontos feladataira.

Ez azt is jelenti – derült ki a nemzeti együttes honlapja, a vlv.hu csütörtöki híréből –, hogy a játékosok a nemzeti ünnepen, március 15-én is gyakorolnak majd.

A szakvezető három kapusnak és tizennégy mezőnyjátékosnak küldött meghívást. Az olasz Pro Recco érintett magyarjai – Kásás Tamás és Madaras Norbert – most nem lesznek jelen az összetartáson, emellett annyi változás történt még a február végi Volvo-kupa hetében négy hivatalos mérkőzést játszó társaság összetételében, hogy kapusposzton a honvédos Gergely István helyett ezúttal a sérüléséből felépülő egri Szécsi Zoltán kap lehetőséget.

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: Baksa László, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán

Mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Biros Péter, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Kiss Gergely, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
47 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
1 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája