Vízilabda: szerb-magyar döntetlen a szabadkai uszodaavatón

MTI MTIMTI MTI
2012.04.30. 20:29
Címkék
Nem hivatalos mérkőzésen 5–5-ös döntetlent játszott hétfőn a szerb és a magyar férfi vízilabda-válogatott az új szabadkai uszoda avatásakor.

A nemzeti együttes hivatalos honlapja, a www.vlv.hu beszámolója szerint csaknem egy órával az ünnepség kezdete előtt tele volt a lelátó, s a melegítésre az öltözőből érkező magyar csapatot nagy taps köszöntötte.

A magyar és szerb bírói közreműködés mellett rendezett mérkőzés kétszer nyolc percig tartott. A házigazdák szereztek vezetést, de a vendégek fordítottak, sőt több góllal elhúztak. A játék a végén nem nélkülözte a show-elemeket, s mire megszólalt a dudaszó, már „igazságos" döntetlent mutatott az eredményjelző – írta a portál.

Kemény Dénes szövetségi kapitány a gála után elmondta, hogy egy-két napon belül kijelöli olimpiai keretét, amely május 14-én megkezdi a felkészülést a londoni játékokra; az angol fővárosban Magyarország címvédőként száll majd vízbe.

A szakember személyesen lesz jelen az ötkarikás vízilabdatorna szombati, londoni sorsolásán, és megtekinti a BL Final Four május 11–12-i nagyváradi mérkőzéseit is.

BEMUTATÓ VÍZILABDA-MÉRKŐZÉS, SZABADKA
Szerbia–Magyarország 5–5 (2–1, 3–4)
Gólszerzők: Avramovics 2, Ubovics, Matovics, Mandics 1-1, ill. Török, Vámos, Katonás, Kiss G., Hárai 1-1

 

Legfrissebb hírek

Őrületes izgalmak után Mathieu van der Poel nyert Párizsban

Kerékpár
13 perce

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
15 perce

Antonelli 50 pont előnnyel megy nyári szünetre, de nehéz folytatásra számít

F1
19 perce

Maldini megmakacsolta magát, ha nem Pirlo lesz a kapitány, akkor...

Olasz labdarúgás
41 perce

A Puskás Akadémia debreceni sikerrel indította az idényt

Labdarúgó NB I
47 perce

NB I: Paksi FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
48 perce

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
52 perce

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
1 órája