Négy olimpiai bajnok maradt Benedek Tibor első keretében

2013.01.16. 16:15
null
A Varga fivérek, Dániel és Dénes továbbra is biztos pontnak számítanak a válogatott keretben (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya kihirdette első keretét, amelybe tizenkilenc játékos kapott meghívott. A vlv.hu-n közzétett listán mindössze négy olimpiai bajnok – Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Varga Dániel, Varga Dénes – nevével találkozhatunk.

 

„A másodedzőm Dabrowski Norbert, a BVSC edzője lesz, s ő fog segíteni a videoelemzésekben is – mondta a szövetségi kapitány. – A kapusedző Gergely István, aki egyben a csapat ügyintézője. A játékosok erőnlétéért Horváth Tamás felel, aki a TF oktatója. A csapat mellett dolgozik továbbra is Tóvári Zsuzsa pszichológus, dr. Gábor Antal orvos és Illés Roland gyúró.”

„Ez egy olyan keret, amely nyitott, és úgy érzem, kellő motivációt ad mindenkinek, a fiataloknak is. Ami a jövőbeni munkát illeti: ahogy már említettem, mindazt, ami korábban jól működött, megtartom, ami pedig fejlődést hozhat, azzal igyekszem bővíteni a repertoárt. Sűrű a szezon, és alkalmazkodni kell a klubok érdekeihez, emiatt nyárig nagyon kevés idő lesz a közös felkészülésre. A keret január 28-án, hétfőn találkozik először, kedden már utazunk, mert szerdán világligameccs lesz Volgográdban, a hazaérkezés másnapján, pénteken pedig már itthon játszunk a románok ellen szintén a világligáért, Debrecenben.”

„A pályázatommal ellentétben benne van a szerződésemben, hogy az felbontható, ha a csapat a barcelonai világbajnokságon nem jut be a legjobb négy közé. Nyilván az olimpiai ötödik hely után, egy teljesen új csapattal nagyon nagy tett lenne a négy közé kerülés, de ezzel a teherrel kezdjük meg a felkészülést. Természetesen én magam is tisztában vagyok a magyar vízilabda múltjával, miként a játékosok is, így végül elfogadtam, hogy ennek a pontnak benne kell lennie minden szövetségi kapitány szerződésében, így az enyémben is. Ezúton szeretném megköszönni Mátéfalvy Csabának és Zala Györgynek a válogatott mellett eddig végzett munkáját.”

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Decker Attila (Szolnok), Lévai Márton (Szolnok), Nagy Viktor (Vasas)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Eger), Bedő Krisztián (BVSC), Decker Ádám (Szeged), Hosnyánszky Norbert (Szolnok), Jansik Dávid (Honvéd), Jansik Szilárd (KSI), Kis Gábor (Szolnok), Mezei Tamás (Eger), Német Toni (KSI/Vasas), Salamon Ferenc (Eger), Sedlmayer Tamás (UVSE), Szivós Márton (Szeged), Török Béla (Szeged), Varga Dániel (Primorje Rijeka), Varga Dénes (Primorje Rijeka), Vámos Márton (Vasas)

 

Legfrissebb hírek

Vigvári Vendel: Szomorúak vagyunk, de igyekszünk a pozitívumokat is figyelembe venni

Vízilabda
2026.07.28. 12:03

Férfi vízilabda-válogatottunk győzött, elődöntős a világkupán

Vízilabda
2026.07.23. 14:24

Magabiztos sikert értek el férfi pólósaink Japán ellen

Vízilabda
2026.07.15. 15:46

Férfi vízilabda vk-döntő: Varga Zsolt kijelölte a sydneyi keretet

Vízilabda
2026.07.08. 11:45

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
2026.07.05. 12:13

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
2026.07.05. 08:43

Megszavazta a képviselő testület, Benedek Tiborról a Margit-szigeten neveznek el sétányt

Vízilabda
2026.06.27. 02:29

Hetvenéves Kenéz György, aki első nagy tornáján olimpiai bajnok lett

Vízilabda
2026.06.23. 08:53