Vízi: itt a Merész-keret, megvannak az Eb-kalapok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.05. 09:22
null
Menczinger Katáék újra együtt gyakorolnak az olaszokkal (Fotó: Mirkó István)
Ugyan van még két hét az Olaszország elleni világliga-mérkőzésig, Merész András szövetségi kapitány kihirdette a női vízilabda-válogatott 18-as keretét, amelyből 13-an szerepelnek majd a március 18-i mérkőzésen.

Az összetartással egybekötött találkozóról „csak" az Amerikában légióskodó-tanuló Antal Dóra, Bolonyai Flóra, Illés Anna triót kell nélkülözni, az Európában szereplők viszont jönnek, így az Olaszországban szereplő Keszthelyi Rita, Kisteleki Dóra, Takács Orsolya és Tóth Ildikó is.

„Az első és legfontosabb ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy bizonyítsunk magunknak – kezdte Tóth Ildikó, utalva arra, hogy a decemberi 9–7-es vereség után szeretnének visszavágni, habár a továbbjutási esélyeink minimálisak. – A mérkőzés jó alap lehetne a nyári Európa-bajnokságra, valamint kiváló alkalom arra, hogy a légiósok és az otthon szereplők újra együtt játsszanak. Az eddigi két és fél napos hazarohanásokhoz képest most kifejezetten sokat leszünk együtt, hiszen március tizennegyedikétől edzünk, lehetőségünk lesz kétkapuzni és a taktikát gyakorolni is."

Nem véletlenül említette a center a kétkapuzást, mert ahogyan a decemberi olasz–magyar, a mostani magyar–olasz előtt is együtt gyakorol a két válogatott. Március 14-én érkeznek az olaszok, így bőven jut idő átvenni a taktikai elemeket.

A július 14. és 27. között a Margitszigeten rendezendő Európa-bajnokság vasárnapi csoportsorsolása előtt nyilvánosságra hozták a kalapokat, így az biztos, hogy a mindkét nemnél második kalapba kerülő magyar válogatott a férfiaknál Olaszországgal, a nőknél Oroszországgal nem lehet azonos csoportban. A tervek szerint egyébként először a nők sorsolását tartják meg. A procedúrában Marco Birri, a LEN igazgatója és Gianni Lonzi, valamint az Eb két nagykövete, Drávucz Rita és Kásás Tamás működik közre.

A budapesti férfi vízilabda Európa-bajnokságra jegyek ajegyed.huoldalon kaphatóak.

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: Gangl Edina (ZF-Eger), Horváth Anna (BVSC-Zugló), Kasó Orsolya (Dunaújvárosi Főiskola).
Mezőnyjátékosok: Bujka Barbara (Olympiakosz, görög), Czigány Dóra (Eger), Csabai Dóra, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Menczinger Kata, Miskolczi Kitti (mind Dunaújváros), Hevesi Anita (Valdor- Szentes), Keszthelyi Rita (Catania, olasz), Kisteleki Dóra (Rapallo, olasz), Kisteleki Hanna, Sikter Diána (mindkettő UVSE), Szücs Gabriella (Sabadell, spanyol), Takács Orsolya (Bogliasco, olasz), Tóth Ildikó (Messina, olasz)

VÍZILABDA EB
FÉRFIAK, SORSOLÁSI KALAPOK
1. kalap:
Szerbia, Montenegró (az előző Eb döntősei)
2. kalap: Magyarország, Olaszország (az előző Eb 3. és 4. helyezettje)
3. kalap: Görögország, Németország (az előző Eb 5. és 6. helyezettje)
4. kalap: Horvátország, Románia, Oroszország, Grúzia, Spanyolország, Franciaország (a selejtezőből feljutó hat csapat)

NŐK, SORSOLÁSI KALAPOK
1. kalap
: Olaszország, Görögország (az előző Eb döntősei)
2. kalap: Magyarország, Oroszország (az előző Eb 3. és 4. helyezettje)
3. kalap: Spanyolország, Hollandia (a selejtezők két győztese)
4. kalap: Nagy-Britannia, Franciaország (a selejtezők második helyezettjei)

Legfrissebb hírek

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
18 órája

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
2025.09.12. 10:22

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Szentesi recept: helyi kötődés és közös programok

Vízilabda
2025.09.03. 15:01

Férfi vízilabda MK: a Szegeddel negyeddöntőzik a Ferencváros

Vízilabda
2025.09.01. 15:30
Ezek is érdekelhetik