Vízi: a Szolnok csapatépítésben eljutott a csúcsra

2014.06.04. 18:14
A Szolnoki Dózsa-Közgép csapatépítésben eljutott a csúcsra, a következő idényre megpróbált olyan játékosokat szerződtetni, akikkel a nemzetközi kupaküzdelmekben is a magyar vízilabda hírnevét növelő eredményeket tud elérni – mondta Kovács István szakmai igazgató a klub szerdai sajtótájékoztatóján.

A tájékoztatót abból az alkalomból rendezték, hogy a bajnoki ezüstérmes Szolnokhoz igazolt Varga Dániel és Varga Dénes a horvát Primorje Rijekából, Madaras Norbert az olasz Pro Reccóból, Nagy Viktor és Tóth Márton Szegedről, valamint Mezei Tamás a BVSC-ből.

„Meggyőződésem, ha van egy nemzetközi szintű csapat az országban, az a válogatott eredményességének is jót tesz" – mondta a szakmai vezető. Hozzátette: őszintén reméli, hogy két hazai bajnoki döntős részvétel után végre sikerül az elsőséget kivívni, megnyerni a Magyar Kupát, a Bajnokok Ligájában pedig a hatos döntőbe jutni.

Az új játékosok nevében Varga Dániel röviden annyit mondott, hogy nem akarnak szerénykedni, és a realitás talaján maradva is nagy dologra készülnek a következő idényben, így mind az itthoni bajnoki és kupa-, mind a nemzetközi kupaküzdelmekben szeretnének maradandót alkotni.

Cseh Sándor vezetőedző az új szerzemények közül a Szegedről érkező Tóth Mártont emelte ki, akinek a beállításával bővülhet majd a csapat technikai repertoárja. Szavai szerint valamennyi játékosnak klubszinten pályafutása csúcsa lesz a következő bajnoki évad.

„Növeli a tétet, hogy tapasztalatok azt mutatják, az európai topcsapatok is csak egy vagy két éven keresztül tudnak kiemelkedőt produkálni, után jönnek a hullámvölgyek" – tette hozzá. Bejelentette azt is, hogy a csapatnál eddig kapusedzőként tevékenykedő Kósz Zoltán a jövőben másodedzőként dolgozik, az együttes pedig szeptemberben kezdi meg a közös felkészülést.

 

Legfrissebb hírek

Bő két hét alatt lejátsszák a férfi vízilabda Magyar Kupát

Vízilabda
2026.07.28. 18:03

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
2026.07.26. 11:25

Szoros meccsen győzelem Ausztrália ellen, a magyar férfi pólóválogatott finalista a sydney-i vk-döntőn

Vízilabda
2026.07.25. 12:31

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
2026.07.05. 12:13

Vogel Soma: Újra mi leszünk az üldözők a BL-ben, ez pluszmotivációt ad

Vízilabda
2026.06.14. 15:47

Vízilabda: Burián Gergely és Vigvári Vince BL-győztes a Barcelonetával

Vízilabda
2026.06.13. 22:45

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.06.13. 20:23

Nyéki Balázs: Ha a Barceloneta legjobbjait hatástalanítjuk, rendben leszünk!

Vízilabda
2026.06.11. 13:10