Női vízi Eb: „kemény kihívás volt”, de itt a Merész-keret

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.27. 20:48
Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a tizenhárom játékost, aki a budapesti Európa-bajnokságon képviseli színeinket.

„Amióta kapitány vagyok, most fordult elő először, hogy már a tizennyolcas keret kijelölése fejtörést okozott. Utána az első szűkítés tizenhatra szintén kemény kihívás volt, de semmi ahhoz képest, ami a csapatkijelölésnél várt rám...” – mondta el Merész András.Merész András.

A szakvezető bevallotta, még a stábon belül sem alakult ki teljesen tiszta közös nevező, de mint mondta, „végül kapitányként nekem kellett döntenem, hiszen enyém a felelősség. Rengeteg elemzés, videózás áll mögöttem, még ma hajnalban is a képernyő előtt ültem... A hozzáállás alapján nem lehetett csapatot jelölni, ha azt venném, hogy ki milyen lelkesen és intenzitással dolgozott, ki milyen erőállapotban van, akkor legfeljebb pénzfeldobásos alapon hirdethettem volna keretet, ugyanis mindenki a maximumot nyújtotta. Itt csapatszerkezeti kérdéseket kellett tisztázni, különböző formációkat megnézni – rengeteg mindent kipróbáltunk egyébként a meccseken és edzéseken, ezek alapján kellett határozni, és hát tényleg nem volt egyszerű... Aki kimaradt, az is óriási munkát végzett – őket tényleg nagyon sajnálom, és mindent köszönök nekik a csapat nevében.”

Női válogatottunk jövő héten Kirisiben edzőtáborozik, majd az utolsó felkészülési tornán immár az Eb-csapat gyakorolhatja-élesítheti a taktikai variációkat.

A bő keretnek Gémes Alexa, Hevesi Anita (mindkettő Hungerit-Szentes), Menczinger Kata, Miskolczi Kitti (mindhárom Dunaújvárosi Főiskola VE) és Kasó Orsolya (Dunaújvárosi Főiskola VE) is tagja volt, de a kontinensbajnokságon már egyikük sem vehet részt.

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE
KAPUSOK:
Bolonyai Flóra (USC, amerikai), Gangl Edina (ZF-Eger),
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Antal Dóra (Cal Bears, amerikai), Bujka Barbara (Olympiakosz Pireusz, görög), Czigány Dóra (ZF-Eger), Csabai Dóra (Dunaújvárosi Főiskola VE), Illés Anna (Cal Bears, amerikai), Keszthelyi Rita (Orizzonte Catania, olasz), Kisteleki Dóra (Rapallo, olasz), Kisteleki Hanna (UVSE), Szücs Gabriella (Sabadell, spanyol), Takács Orsolya (Bogliasco, olasz), Tóth Ildikó (Messina, olasz)

Legfrissebb hírek

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
2026.07.22. 13:19

A női pólóválogatott ötméteresekkel legyőzte az amerikaiakat Ausztráliában

Vízilabda
2026.07.19. 12:25