Vízilabda: vereség Kínától, a lányok lecsúsztak az elődöntőről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.08.15. 12:57
null
Merész András csapata legjobb esetben ötödik lehet a világkupán (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar női vízilabda-válogatott alulmaradt a kínai csapattal szemben, így nem jutott be a legjobb négy közé az oroszországi világkupán. Merész András szövetségi kapitány együttese szombaton Szingapúrral játszik az 5–8. helyért.

 

A pénteki keresztbejátszásos meccsen, ahol a csoportharmadik magyarokra a másik négyesben másodikként végzett ázsiaiak vártak, Merész András világ- és Európa-bajnoki bronzérmes együttese kezdett jobban.

A vezetésre válaszul azonban – derült ki az esemény honlapjáról: a kínaiak négy gólt is lőttek, s 4–1-re elhúztak. A magyar válogatott igyekezett felzárkózni, ám e törekvését nem kísérte siker, a rivális 6–3-ra, majd 7–4-re is ellépett.

Bár a negyedik negyedben még 7–6-tal szorossá tették az állást Takács Orsolyáék, egyenlíteni nem tudtak, s a vetélytárs az utolsó percben elért találattal biztossá tette győzelmét, egyszersmind továbbjutását az elődöntőbe.

A vereség azt jelenti, hogy a magyar válogatott szombaton az alsóházi csatározásokban, az 5–8. helyért folytathatja Hanti-Manszijszkban. Az első ellenfél az Egyesült Államoktól a negyeddöntőben 24–0-s (!) vereséget szenvedő Szingapúr lesz.

NŐI VÍZILABDA-VILÁGKUPA, HANTI-MANSZIJSZK
NEGYEDDÖNTŐ
Kína–Magyarország 8–6
(2–1, 3–2, 2–1, 1–2)
A magyar gólszerzők: Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó 2-2, Kisteleki Hanna, Takács Orsolya

KÉSŐBB JÁTSSZÁK
Spanyolország–Dél-Afrika 12–2
Szingapúr–Egyesült Államok 0–24
Oroszország–Ausztrália 15.30

Legfrissebb hírek

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05

Az elődöntőbe jutás a cél Hollandia ellen a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.31. 10:32

A legutóbb bronzérmes Görögország fölényes sikerrel rajtolt a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.26. 21:42

Hétfő este a spanyolok elleni rangadóval kezdenek a mieink a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.26. 09:41

Keszthelyi Rita a görögök legyőzése után: „Nem szabad ebből a mérkőzésből kiindulni”

Vízilabda
2026.01.21. 21:45

Ötgólos vereséget szenvedett női válogatottunk az amerikaiak ellen

Vízilabda
2026.01.17. 17:50
Ezek is érdekelhetik