Férfi vízi: Szivós és Madaras sem játszik a románok ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.05. 20:07
A világbajnokok közül Szivós Márton, Madaras Norbert és Gór-Nagy Miklós kapott pihenőt Benedek Tibortól, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányától, aki csütörtök este jelölte ki keretét a románok elleni világliga-mérkőzésre.

A vl-összecsapást március 17-én Bukarestben vívja a nemzeti együttes magyar idő szerint 17 órától.

A kapitány csapata – a hiányzók ellenére – a szövetség közlése szerint erős, játszik a vb-aranyérmes center, Hárai Balázs, de szerepet kap a szintén világbajnok védő, Decker Ádám és az ifjú tehetség, Manhercz Krisztián is.

„Azok a fiatalok, akik most bekerültek a keretbe, a Volvo Kupa hetében bizonyítottak, így a továbbiakban is megkapják erre a lehetőséget. Ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz, legalább annyira nehéz, mint a szlovákok elleni. A román válogatott jó csapat. A fiatalok nagyon igyekeznek, és most úgy tűnik, a klubjukban is hasonlóképpen dolgoznak, bízom benne, hogy ez a jövőben folytatódik" – fogalmazott Benedek Tibor.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Nagy Viktor, Decker Attila (mindketten Szolnoki Dózsa-Közgép)
Mezőnyjátékosok: Decker Ádám, Salamon Ferenc (mindketten A Híd-OSC-Újbuda), Angyal Dániel, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Hárai Balázs (mindannyian ZF-Eger), Német Toni (VasasPlaket), Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton (mindhárman Szolnoki Dózsa-Közgép), Manhercz Krisztián (Tiszavirág-Szeged-Diapolo)

Legfrissebb hírek

Futbóliáról a Magas-Tátrában

Magyar válogatott
2026.02.03. 22:28

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Schmidt Ádám: Fontosnak tartjuk, hogy a sport felívelő pályán maradjon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 20:32

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Madaras Norbert: Az olimpiai ciklusok elején a legkönnyebb újítani

Vízilabda
2025.12.17. 12:57

A pince magányában – Kő András publicisztikája

Vízilabda
2025.12.15. 23:30

Madaras Norbert: Mindkét válogatottunknak nehéz az útja a négy közé az Eb-n, de mint mindig, most is ez a cél

Vízilabda
2025.12.08. 19:18

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
2025.11.14. 23:36
Ezek is érdekelhetik