Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
2026.08.31. 14:33
null
Fotó: Árvai Károly
A Honvéd férfi vízilabdacsapata hétfőn sajtótájékoztatót tartott, amelyen ismét felidézték az elmúlt idény kiemelkedő eredményeit (a Honvéd mind a három versenysorozatában döntőt játszhatott), és kijelölték a következő idény céljait. Szivós Márton vezetőedző kiemelte, ahogy eddig, ezúttal sem szeretné alacsonyra tenni a lécet. Bejelentették a három új igazolást is, Paján Bátort, valamint a szerb Marko Jankovicsot és az amerikai Luis Arayát.

Jó hangulatú sajtótájékoztatón jelentette be az új igazolásokat és a jövő évre kitűzött célokat a Honvéd férfi vízilabdacsapata hétfőn, az egyesület Dózsa György úti telephelyén. Az együttes kivételes idényt zárt legutóbb, mind a három versenysorozatban, a magyar élvonalbeli bajnokságban, a Magyar Kupában és a nemzetközi sorozatban, a Konferenciakupában is – 2007 után volt először finalista az ob I-ben, és 2005-öt követően játszott újból nemzetközi döntőt. A bizakodás indokolt a 2026–2027-es évad előtt – a sajtóeseményen egyébként a teljes felnőttkeret megjelent.

„Különleges pillanat az idény előtti sajtótájékoztató, nekem mindig olyan, mintha egy olimpiai vagy világbajnoki megnyitó lenne. Sokáig készül a csapat, még élénken élnek az előző idény emlékei, de eljön a pillanat, amikor kijelöljük a célokat, közeledik az új idény kezdete, és hamarosan minden összeáll a fejekben – mondta Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke, majd a játékosokat szólította meg. – Az elmúlt évad három döntője óriási dolog, több szempontból is. Jár nektek a tisztelet, hogy úgy gondoljanak rátok, mint a vízilabda kiemelkedő képviselőire, négyen közületek a válogatottba is meghívót kaptak. Ne terheljen titeket az eredményesség. Olyan tartást mutattatok, amilyen nincs máshol. Tartsatok ki, mert hosszú lesz a bajnokság.”

A BHSE szakosztály-igazgatója, Steinmetz Barnabás kiemelte, a korábbi években elmondta, mi lehet a reális cél az aktuális játékoskeret erejét és az elmúlt idény eredményeit figyelembe véve, ezúttal viszont nem teszi, mert „az előző idény eredményei magukért beszélnek, a Honvéd meghatározó szereplője lett a hazai és a nemzetközi színtérnek is.”

Miközben Vékony Ákos és a gólkirály Nikola Moszkov távozott, Kiss Bálint lezárta játékoskarrierjét. Moszkovval kapcsolatban Steinmetz kifejezte, „az ő góljait nehéz lesz pótolni”, viszont két olyan gólvágó légióst igazolt az együttes a szerb Marko Jankovics és az amerikai Luis Araya személyében, akik „igen sokat tettek korábbi csapatukért. Aki hozzánk kerül, a tapasztalataink szerint jól érzi magát nálunk, olyan a Honvéd, mint egy második család, és ez az érzés mindenkit segít, hogy a legjobbját hozza ki magából.”

Szintén a klub kötelékében üdvözölték Paján Bátort, aki ezelőtt a Ferencváros játékosa volt, népligeti nevelés.

„Szeretném megköszönni a szurkolóink támogatását, egyre nagyobb létszámban vannak jelen a mérkőzéseinken, ahogy a Honvéd minden munkatársának is a segítségét – emelte ki Szivós Márton vezetőedző. – A legutóbbi idényben sem tettem alacsonyra a lécet, ezúttal sem szeretném. Ez nem nagyképűség, csak fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul. Joggal lehetünk büszkék az eredményeinkre, de a folytatásban el kell felejteni őket, a következő lépésre kell összpontosítani, és minden meccsre úgy kell tekinteni, mintha egy kis elődöntő lenne.”

Wieszt Attila, a csapat névadó szponzorának, az Endo Plus Service-nek a tulajdonos-ügyvezetője biztosította a klubot a további támogatásról.

A sajtótájékoztató végén a Honvéd utánpótlás-játékosát, Bihari Gábort köszöntötték, akinél tavaly leukémiát fedeztek fel, de ismét elkezdte az edzéseket, túl van élete legnagyobb küzdelmén, mint azt Gergely István elmondta. Májusban Szivós Márton licitre ajánlotta fel 2013-as barcelonai, eredeti világbajnoki aranyérmét, az ebből származó összeget a fiatal sportoló kezelésére szánták – azonban készültek egy meglepetéssel Szivósnak. A csapattagok ugyanis úgy döntöttek (az elképzelésben válogatottak, olimpiai bajnokok is részt vettek), hogy a felajánlott összegért visszavásárolják az érmet, így az ismét Szivósé lehet – a tréner Bihari Gábortól vehette át a medáliát.

A Magyar Kupa negyeddöntője szeptember 4–5-én esedékes, az ob I szeptember 9-én kezdődik. A Bajnokok Ligája-selejtezőt szeptember 18–20-án rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2 órája

„Éltem a lehetőséggel” – Molnár Erik megérkezett Dubrovnikba

Vízilabda
2026.08.27. 12:10

Kenéz Kincső: Nem ezért mentünk a vébére, de büszke vagyok a lányokra

Utánpótlássport
2026.08.25. 17:58

Minden jel szerint csak a kézilabdát veszti el az új közmédia

Egyéb csapat
2026.08.25. 08:39

Leinweber Olivér a Bresciában is húzóemberré válna

Vízilabda
2026.08.24. 10:07

Vízilabda: vb-negyedik az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2026.08.23. 21:00

Vízilabda: vb-bronzért játszanak az U18-as lányok

Utánpótlássport
2026.08.22. 21:54

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00