Vízilabda ob I: a saját maga által vezetett meccsekre fogadott a játékvezető

2015.09.09. 17:36
null
Képünk illusztráció (Fotó: NS-archív)
A Magyar Vízilabda-szövetség jelzést kapott a Szerencsejáték Zrt-től arról, hogy az egyik élvonalbeli játékvezető több általa vezetett mérkőzésre is fogadásokat kötött. Az MVLSZ hivatalos honlapján olvasható, hogy ki az említett bíró: Horváth Csaba kilenc alkalommal fogadott az általa a 2014–2015-ös szezonban vezetett találkozóra.

A szövetség tájékoztatása szerint az ob I-ben közreműködő valamennyi játékvezető a 2015. szeptember 6-án, Kecskeméten megtartott konferencián aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben hozzájárult adatai kiadásához.

„A Magyar Vízilabda Szövetség által szervezett férfi és női ob I-es bajnokságban, valamint a Magyar Kupa mérkőzésein bármely hivatalos funkcióban (játékos, klubvezető, edző, közreműködő személyek) csak olyan személy vehet részt, aki a szövetséghez aláírva eljuttatta a Szerencsejáték Zrt. által elkészített hozzájárulási nyilatkozatot, egyben vállalja a nyilatkozatban meghatározottak maradéktalan betartását” – olvasható a waterpolo.hu-n.

A Szerencsejáték Zrt. ennek birtokában megnevezte az érintett játékvezetőt: Horváth Csaba kilenc alkalommal kötött fogadást a Szerencsejáték Zrt.-nél az általa a 2014–2015-ös szezonban vezetett mérkőzésre.

A Magyar Vízilabda-szövetség versenyirodája a Játékvezetői Bizottság egyetértésével fegyelmi eljárás indítását kezdeményezte Horváth Csaba ellen. A Fegyelmi Bizottság folytatja le az eljárást

Legfrissebb hírek

Bravúros fordítás Szolnokon: ötgólos hátrányból felállva nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.09.23. 20:15

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
2026.09.23. 13:35

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
2026.09.22. 10:52

Szoros első negyed után sima FTC-győzelem a Vasas ellen

Vízilabda
2026.09.09. 19:15

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
2026.09.06. 15:52

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Cél a nyolc közé jutás a kaposvári vízilabdázóknak

Vízilabda
2026.08.21. 09:19

Öten távoztak, de a Szolnoki Dózsa már többször megmutatta, hogy van benne potenciál

Vízilabda
2026.08.18. 06:34