Vízilabda: a női válogatott ásza nem lesz ott az Eb-n

Vágólapra másolva!
2015.11.20. 20:02
Nem utazik a januári, belgrádi vízilabda Európa-bajnokságra Kisteleki Dóra, miután pénteken kikerült a magyar női válogatott keretéből.

A keretszűkítésről Bíró Attila szövetségi kapitány elmondta, Kisteleki Dóra magánéleti, családi okok miatt nem tud százszázalékosan az Európa-bajnoki felkészülésre koncentrálni, így eltekint a keddi, Hollandia elleni világligameccsen való szerepeltetésétől, sőt a januári, belgrádi kontinenstornán sem vehet részt.

„Ezt sikerült korrektül, idejében megbeszélnünk, hiszen később, menet közben már problémás lett volna. Mindez nem jelenti azt, hogy az Európa-bajnokság után ne számítanék rá, mindannyian tudjuk, hogy fontos része a csapatnak. Az majd egy későbbi megbeszélés tárgya lesz, hogy az Eb után hogyan tud segíteni a magyar női vízilabdának" – mondta a BVSC vízilabdázójáról Bíró Attila.

Somhegyi Noémi és Czigány Dóra beteg, ezért nem játszik kedden a hollandok ellen.

A magyar női válogatott az első világligameccsén, október végén 13–13-as döntetlen után ötméteresekkel legyőzte Olaszországot. A csapat csütörtök óta 17 játékossal készül a világbajnoki ezüstérmes hollandok ellen, november 30-án pedig kínai edzőtáborba utazik.

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bolonyai Flóra (Szentes), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Tóth Ildikó, Szücs Gabriella (mind UVSE), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Menczinger Kata (mind Dunaújváros), Illés Anna, Leimeter Dóra, Takács Orsolya (mind BVSC), Bujka Barbara (Szentes)

Legfrissebb hírek

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
11 órája

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
18 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
23 órája

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
2026.02.03. 22:12

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
2026.02.03. 19:34

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
2026.02.03. 17:23

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31
Ezek is érdekelhetik