Vízilabda: Tibor a legjobb döntést hozta meg – Kemény

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2016.10.21. 10:30
Kemény Dénes szerint Benedek Tibor a legjobb döntést hozta meg azzal, hogy lemondott a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. A szakember elődje – aki négy olimpiai ciklusban irányította a csapatot, amellyel háromszor nyert olimpiát –, a magyar szövetség jelenlegi elnöke két részre bontotta utódja munkásságát.

„Tibor végig óriási szakmai alapossággal dolgozott. Ugyanakkor megértem, mert nagyon nehéz, amikor valakinél jönnek az eredmények, megismeri, milyen érzés sokat dolgozni és jó eredményeket elérni, majd utána következik az az időszak, amikor ugyanezzel a munkával nem jönnek az eredmények. Ennek ezer oka lehet, ezt Tibor láthatja a legjobban, ő volt benne, de én is ebben a helyzetben voltam négy évvel ezelőtt, a saját és a játékosaim szemszögéből is az volt a legjobb döntés, hogy nem maradtam kapitány” – mondta Kemény Dénes a Nemzeti Sportnak.

Az elnök két részre bontotta Benedek Tibor kapitányi munkásságát.

„Az első két év sikeres volt, a második kettő nem. Sok szempontból lehet vizsgálni a vízilabdacsapatok eredményességét, de a felnőtt férfi- és női válogatottnál csak az eredmény számít, azok pedig a férfiaknál mindenki számára egyértelműen eltérnek egymástól az első kettő és a második két évben.”

A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN KEMÉNY DÉNES BESZÉL ELNÖKI IDŐSZAKÁRÓL, A KÖZELGŐ TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉSRŐL. A LAPBAN TERJEDELMES ANYAGBAN FOGLALKOZUNK A BENEDEK-ÉRÁVAL.
Kemény Dénes a Nemzeti Sportnak.

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
2026.09.21. 16:52

Kásás Zoltán: Mindig nagyon szerettem és szeretem az uszodát

Vízilabda
2026.09.15. 09:01

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

Leinweber Olivér a Bresciában is húzóemberré válna

Vízilabda
2026.08.24. 10:07

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00