Férfi vízi Európa-kupa: 19 év után nyerhet a Ferencváros

MTI MTIMTI MTI
2017.03.16. 15:24
Európa-bajnok szerb légiósát, Sztefan Mitrovicsot kivéve teljes keretével edzett csütörtökön a Népligetben a Ferencváros férfi vízilabdacsapata, amely jövő szerdán, Nagyváradon játssza a döntő első mérkőzését az Európa-kupában.

A zöld-fehérek tizenkilenc éve szerepeltek utoljára nemzetközi sorozat fináléjában, jelesül a Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjében, amelyben legyőzték a görög Olympiakoszt.

„Nagyon készülünk az Oradea ellen, amely erős csapat, amellett nem tudni, hogy mennyire lejt majd a hazai pálya a döntő első összecsapásán” – mondta az MTI-nek a csütörtöki gyakorlást követően Varga Zsolt, a játékosként olimpiai bajnoki aranyat nyert ferencvárosi vezetőedző.

„Babonából nem beszélek végkimenetelről, de arra törekszünk, hogy már kint nyerjünk, majd a visszavágón bebiztosítsuk a kupagyőzelmet. Ez a cél, ám a megvalósítás nem lesz egyszerű feladat” – fogalmazott a szakvezető, aki hozzátette: egy döntő, egy nyolcnegyedes párharc mindig nehéz, a hatékony póló mellett a szív, az akarat, az elszántság segíthet.

Varga Zsolt arra is kitért, hogy csapatában a sérült Mitrovicson kívül már a jövő heti, nagyváradi első mérkőzésen vízbe szállhat a szintén szerb Marko Csuk és a vállával bajlódó olimpiai és világbajnok Varga Dániel is.

A szerdai, nagyváradi meccs magyar idő szerint 18 órára van kiírva, s várhatóan ez lesz a kezdési időpont az április 5-i, népligeti visszavágón is.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45