Férfi vízi: az OSC új edzővel és játékosokkal kezdi a szezont

MTI MTIMTI MTI
2017.05.31. 16:11
null
Öt új játékos érkezett az OSC-hez (Fotó: Koncz György)
Új edzővel és megújult játékoskerettel vág neki a következő szezonnak a férfi vízilabda ob I bronzérmese, az A-Híd OSC-Újbuda.

 

Becsey Péter sportigazgató a klub szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a szezon közben Vincze Balázst váltó vezetőedző, Tóth László úgy döntött, hogy visszatér az egyesület utánpótlásába, emellett a női válogatottnál betöltött segédedzői szerepéről sem szeretett volna lemondani. Becsey szerint várhatóan a jövő héten jelentik be, ki lesz a csapat új vezetőedzője.

Az elmúlt idényről szólva a sportigazgató elmondta, nem tudták maradéktalanul teljesíteni a kitűzött célokat. Ugyanakkor büszke arra, hogy egyetlen negyedre voltak a „csodától” a később bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Szolnok elleni elődöntőben, ráadásul Európában egyedül csak ők tudták kétszer is legyőzni a Tisza-parti sztárcsapatot.

A klubtól öten távoztak, Szlobodan Nikics, Német Toni, Bátori Bence, Nagy Ádám és Zalánki Gergő, s a helyükre ugyanennyien érkezetek. Három magyar, Erdélyi Balázs Egerből, Tóth Márton a Ferencvárosból, Kolozsi Marcell Pécsről érkezett a fővárosba. Mellettük a Brescia két szerb légiósa jön Újbudára: az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Szava Randjelovics, valamint Nemanja Ubovics. Előbbi közölte, hogy szeretne az OSC-vel a BL hatos döntőjébe jutni.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere elmondta, rendkívül büszkék az elmúlt évek közös munkájára, amely első lépésben a Nyéki Imre Uszoda fejlesztésével folytatódik.

Sal László, a névadó szponzor A-Híd Zrt. vezérigazgatója megjegyezte, a klub háttere továbbra is biztos, és az önkormányzattal való együttműködés és folyamatos építkezés megfelelő alapot jelent a sikerre.

Legfrissebb hírek

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

Az OSC és a Vasas is negyeddöntős a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.30. 14:51

Leinweber Olivér a Bresciában is húzóemberré válna

Vízilabda
2026.08.24. 10:07

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Férfi vízilabda: Horvátországból Isztambulba igazolt Német Toni

Vízilabda
2026.08.20. 15:05