Vízilabda: „Ott volt a fejükben, hogy nagy falat vagyunk nekik”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.16. 11:44
A hétvégi diadal lökést adhat együttesének a bajnoki döntőre Mihók Attila, a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdacsapatának vezetőedzője szerint, akinek tanítványai szombaton 13–11-re legyőzték a görög Olympiakoszt a LEN-kupa spanyolországi döntőjében.

A fennállásának legnagyobb sikerét elérő gárda trénere hétfőn az M1 aktuális csatornán elmondta, hazaérkezve az első útjuk az uszodába vezetett, hogy megmutassák a trófeát az utánpótlás-játékosoknak, akik boldogan fotózkodtak a kupával.

A matarói fináléról Ziegler Diána felelevenítette, hogy októberben egy görögországi edzőtáborozás során már legyőzték az Olympiakoszt, ami tartást adott a csapatnak a LEN-kupa végjátékára. „Talán a görögök fejében ott volt, hogy nagy falat vagyunk nekik” – tette hozzá.

Mihók Attila kifejtette, az indulás előtti éjszakán Vályi Vandához mentőt kellett hívni tüszős mandulagyulladása miatt, de a csapat nélküle is helytállt.

„Rám igazából nem volt szükség a döntőben, szinte végig vezettünk, és csak a cserékre kellett figyelnem, hogy ne pontozódjon ki senki. Mindezt úgy, hogy az Olympiakoszban minden poszton a világ legjobbjai játszottak” – méltatta csapatát.

A folytatásról szólva a szakember úgy vélekedett, hogy a siker nagy motivációt jelent a jövő hétvégén kezdődő bajnoki döntőre a bajnok UVSE ellen.

„Győztük már le az UVSE-t ebben a szezonban a Magyar Kupa csoportkörében. Most csütörtökig pihenünk, utána készülünk a döntőre” – közölte Mihók Attila.

A Dunaújváros korábban kétszer játszott a trófeáért a második számú európai női pólósorozatban, de 2001-ben és 2009-ben is be kellett érnie a második hellyel.

Legfrissebb hírek

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
14 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
17 órája

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
19 órája

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05

Az elődöntőbe jutás a cél Hollandia ellen a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.31. 10:32

A legutóbb bronzérmes Görögország fölényes sikerrel rajtolt a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.26. 21:42
Ezek is érdekelhetik