Női vízi-vl: egygólos magyar vereség Olaszországban

2018.12.03. 20:45
A magyar női vízilabda-válogatott 13–12-re kikapott a házigazda olasz együttestől hétfőn a női világligában.

A női válogatott a világliga-selejtező első fordulójában, novemberben 13–4-re megverte Franciaország legjobbjait.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a házigazdák egy 4–0-s sorozattal kezdték meg a hétfői találkozót. Bár Bíró Attila szövetségi kapitány együttese közelebb zárkózott, sőt, a harmadik negyedben 10–9-re vezetett is, az olaszok visszavették az előnyt, s minimális különbséggel megnyerték az összecsapást.

A csoportban a hollandok és a franciák szerepelnek még, a négyesből az első három jut az Európa-kupa hatos döntőjébe, ugyanakkor fontos a csoportelsőség, mivel azzal közvetlenül az elődöntőbe lehet kerülni. Az Európa-kupából (melynek hatos döntőjét március 28. és 31. között rendezik) az első három – és/vagy a későbbi házigazda – kerül a világliga Szuperdöntőjébe.

VÍZILABDA
NŐI VILÁGLIGA, B-CSOPORT
Olaszország–MAGYARORSZÁG 13–12 (4–3, 4–4, 3–3, 2–2)
A magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 3, Csabai 3, Horváth B. 2, Vályi V., Szilágyi, Gyöngyössy, Gurisatti

KORÁBBAN
1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–Franciaország 13–4
Hollandia–Olaszország 7–9

A TOVÁBBI PROGRAM
Január 12.:
Hollandia–Magyarország
Január 15.: Franciaország–Magyarország
Február 12.: Magyarország–Hollandia
Március 5.: Magyarország–Olaszország

Legfrissebb hírek

Vályi Vanda: Értékes időt töltöttünk együtt, nincsenek bennem rossz érzések

Vízilabda
2026.07.31. 12:13

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

A női pólóválogatott ötméteresekkel legyőzte az amerikaiakat Ausztráliában

Vízilabda
2026.07.19. 12:25

Keszthelyi Rita egyedüli csúcstartó lett, negyven (!) ötméterest követően nyert női pólóválogatottunk Ausztrália ellen

Vízilabda
2026.07.16. 13:35

Magyari Alda: A gyermeknevelés mellett is szerettem volna újra szintet lépni

Vízilabda
2026.07.10. 06:39

Női vízilabda-vk: Horváth Zsófi, Alaksza és Lendvay is a keretben

Vízilabda
2026.07.06. 15:57