Gyász: elhunyt Bolvári Antal olimpiai bajnok vízilabdázó

Vágólapra másolva!
2019.01.08. 11:55
null
Bolvári Antal (1932–2019)
Elhunyt Bolvári Antal, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót 86 esztendősen, hosszan tartó betegség után, kedden reggel kórházban érte a halál – tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot.

Bolvári Antal 1932. május 6-án született Kaposváron. Sportpályafutását úszóként kezdte. Legnagyobb vízilabdás sikereit a Bp. Honvéd sportolójaként érte el 1952 és 1956 között. Helsinkiben és Melbourne-ben tagja volt az ötkarikás aranyérmes csapatnak, 1951-ben főiskolás világbajnoki, 1954-ben Európa-bajnoki címet nyert. A berlini főiskolás vb-n 200 és 400 háton is versenyzett, mindkét alkalommal ezüstérmet szerzett.

A melbourne-i olimpiát követően öt évig Ausztráliában élt. Hazatérése után a Vasas, a Bp. Spartacus és az FTC csapatában játszott. A zöld-fehérekkel még harminchat évesen is nyert bajnokságot. Sportolói pályafutását követően edzői képesítést szerzett a TF-en, 1970-től a Spartacus, a Honvéd és a junior-válogatott mestere. 1980-ban Mayer Mihály kérésére a felnőtt válogatott mellett is dolgozott.

Tiszti tanfolyamot is végzett, a Honvédnál élsportoló státusban hivatásos katonaként szolgált. Hadnagyi rendfokozatban katonaolimpikon volt.

A helsinki olimpia ötvenéves jubileumi ünnepségén ő vitte a magyar zászlót a megismételt ünnepélyes megnyitón.

Elismerései között Magyar Örökség-díj (2004) is található.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
21 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:02

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
Tegnap, 12:51

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik