Női vízi Eb: Oroszország szétlövés után jutott döntőbe

D. Á.D. Á.
2020.01.23. 18:52
null
Az oroszok ünnepelhettek a meccs végén (Fotó: Szabó Miklós)
A női vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjében Oroszország 7–7-es döntetlen után, ötméteresekkel 4–3-ra legyőzte Hollandiát, ezzel bejutott a szombaton rendezendő fináléba.

 

Oroszország és Hollandia már a mérkőzés elején bebizonyította, nem véletlen, hogy mindketten az elődöntőben vannak. Bár a hollandok vezettek, nem tudtak ellépni ellenfelükkel szemben, akik az első negyedben kétszer is egyenlítettek.

A második negyedben az oroszok kettővel is elléptek, ám Hollandia még a félidő előtt egalizált, sőt a fordulás után 6–4-re is vezetett. Nem sikerült eldönteniük a találkozót, amely azt eredményezte, hogy Oroszország ismét visszajött, s egyenlített.

Az utolsó negyedben sem tudta egyik csapat sem bevinni a végső ütést a másiknak, így a 7–7-es döntetlen után jöhetett a szétlövés.

Az ötmétereseknél az oroszok karjai nem remegtek meg, négyből négyszer hibátlanul tüzeltek a kapuba, míg a holland csapatnál ketten is hibáztak az öt játékos közül, így az idegek párbaját 4–3-ra Oroszország nyerte meg.

EURÓPA-BAJNOKSÁG (DUNA ARÉNA), NŐK
ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Hollandia 7–7 – szétlövéssel 4–3

KÉSŐBB
19.00: MAGYARORSZÁG–Spanyolország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
KORÁBBAN
AZ 5–8. HELYÉRT
Görögország–Franciaország 13–3 (2–1, 2–0, 6–1, 3–1)
Olaszország–Szlovákia 16–4 (2–1, 5–1, 6–0, 3–2)

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.16. 18:49

A Nemzetközi Íjászszövetség feloldotta az orosz sportolók elleni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.08.15. 16:26