Vízilabda: Gangl Edina újra jól érzi magát a vízben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.07. 19:36
null
Gangl Edinának furcsa volt ismét vízben lenni (Fotó: Balogh László)
Gangl Edinának, a magyar női vízilabda-válogatott kapusának bő másfél hétre volt szüksége ahhoz, hogy újra jól érezze magát a vízben.

 

A nemzeti csapat a múlt héten kezdte újra az edzéseket, a koronavírus-járvány miatt Bíró Attila együttese szigorú feltételek mellett tréningezhet a Császár–Komjádi uszodában. A kapus az M1 aktuális csatornának adott interjújában elmondta, jelenleg napi két-három edzésen vesznek részt, és a vízben ugyan mindenki együtt van, de a konditermet kisebb csoportokban osztják fel egymás között.

„Az első másfél óra olyan volt, mintha az óceán közepén lennék, akkora víztömegben éreztem magam, teljesen elszoktam a víztől. Szerencsére egy-két nap múlva már újra azt éreztem, hogy ez az én közegem” – nyilatkozta a kapus.

A kiváló kapus megjegyezte, a csütörtöki edzésen érezte magát először jól a vízben, és persze a csúcsformától még messze van, ám ez jó alap lehet a folytatásra.

A magyar női válogatott januárban a hazai rendezésű Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett a Duna Arénában, majd márciusban Triesztben ugrott volna medencébe az olimpiai kvalifikációs tornán, ezt azonban a járvány miatt – ahogyan a tokiói ötkarikás játékokat is – elhalasztották.

Legfrissebb hírek

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
6 órája

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
13 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
18 órája

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
2026.02.03. 22:12

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
2026.02.03. 20:02

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
2026.02.03. 19:34

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
2026.02.03. 17:23

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
2026.02.03. 10:08
Ezek is érdekelhetik