Férfi vízilabda ob I: a Szolnok hat góllal múlta felül az UVSE-t

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.03. 18:21
null
Angyal három gólt lőtt (Fotó: Földi Imre)
A Szolnok félgőzzel játszva is magabiztosan győzte le a vendég UVSE-t a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szombati játéknapján.

A találkozón két negyeden át felettébb kényelmes tempóban pólóztak a csapatok, a meccs képe csak akkor változott, amikor a harmadik felvonásban a hazaiak négyperces emberhátrányba kerültek, ám ekkor rákapcsoltak, 5-4-ről 7-4-re elléptek, lezárva a visszautat a vendégek elől.

A meccs legeredményesebbje Vigvári Vince volt, aki négyszer is betalált a Szolnok kapujába. A bajnoki idényben ez volt az UVSE első veresége.

A játéknap másik mérkőzésén a BVSC Zugló húsz gólt szerzett, és végül tízzel bizonyult jobbnak a KSI-nél, amely csak az első negyedet tudta szorossá tenni.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ


SZOLNOKI DÓZSA–UVSE-HUNGUEST HOTELS 14–8 (3–2, 2–1, 6–3, 3–2)
Szolnok, 200 néző. V: Vogel G., Homonnai
SZOLNOK:
BÁNYAI – Nagy Ádám, Drasovics, D. PIJETLOVICS 2, JANSIK D. 3, ANGYAL 3, F. Filipovics 2. Csere: Dőry, Schmölcz, Kovács Gergő 1, Konarik 2, Teleki, Szeghalmi 1. Edző: Zsivko Gocics
UVSE:
Bisztritsányi – Szieben, BENCZ 2, Kardos A., Szentesi, VIGVÁRI VINCE 4, Hegedűs Cs. Csere: Prágay (kapus), Eppel, Molnár E., Seeler, Belényesi, Aranyi M. 1, Vámosi 1. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből:
15/6, ill. 13/3
Gól – ötméteresből:
–, ill. 2/2
Kipontozódott:
Szieben (25. p.), Angyal (31. p.)
Kiállítva (végleg, cserével):
Szentesi (17. p.)
Kiállítva (végleg. brutalitásért):
Drasovics (17. p.)
MESTERMÉRLEG
Zsivko Gocics:
– Kemény mérkőzést játszottunk az UVSE-vel, de nem volt benne a meccsben az a négyperces kiállítás, amit Radomir Drasovics kapott. A történtek után viszont pörgősebben és jobban vízilabdáztunk, mint előtte.
Vincze Balázs:
– A négyperces kiállítás alaposan felpaprikázta a hazai csapatot, amely azt követően jól játszott. Ez az első vereségünk, nem kaptunk ki nagyon, végül is kellemes edzőpartnere voltunk a kupadöntős szolnoki gárdának.

KSI SE–BVSC-ZUGLÓ MKB-EUROLEASING 10–20 (4–5, 2–4, 0–4, 4–7)
Komjádi uszoda, zárt kapuk mögött. V: Rubos, Sándor P.
KSI: Szalai M. – Hajdu A. 1, Csapó Á. 2, Szalai P. 2, Lantos, Pető A. 2, Dubinák Sz. 2. Csere: Gercsó
(kapus), Tóth B., Gábor L., Szépfalvi, Némethy 1, Keszthelyi A., Pető Á. Edző: Horváth János
BVSC: Szakonyi – PÁSZTOR M. 3, MÉSZÁROS CS. 3, NAGY M. 4, Ágh, GYÁRFÁS T. 3, Sugár 1. Csere: Györke (kapus), Gyenis 2, Csapó M., Irmes P. 2, Batizi, Kovács P., Mészáros M. 2. Edző: Szűcs Levente
Gól – emberelőnyből: 7/4, ill. 10/4
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Szalai P. (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Horváth János:
– A BVSC a játék minden elemében fölénk nőtt, fizikailag is összetört bennünket. Jól kezdtünk, de könnyű gólokat ajándékoztunk az ellenfelünknek, és ameddig ez így lesz, nem tudunk igazán szoros mérkőzést játszani. Vártuk, hogy egyszer majd kinyílik a pofonzsák – hát most kinyílt.
Szűcs Levente
: – Sokgólos meccsre számítottam, az is lett belőle. Lesznek olyan csapatok, amelyek nagyon megszenvednek majd a KSI ellen. Az első negyedben úgy tűnt, ránk is nehezebb mérkőzés vár, de örülök, hogy a folytatásban negyedről negyedre előreléptünk támadásban és védekezésben is.

AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 5 4 1 61–38 +23 13
2. UVSE Hunguest Hotels 6 4 1 1 58–54 +4 13
3. FTC-Telekom 4 4 69–31 +38 12
4. Szolnoki Dózsa 4 4 62–29 +33 12
5. PVSK-Mecsek Füszért 6 3 2 1 62–50 +12 11
6. A-Híd VasasPlaket 4 3 1 40–27 +13 9
7. Budapesti Honvéd SE 5 3 2 55–43 +12 9
8. BVSC Zugló 4 2 1 1 60–44 +16 7
9. Metalcom Szentes 4 1 1 2 31–39 –8 4
10. PannErgy-Miskolc 2 1 1 19–19 0 3
11. Szegedi VE 4 1 3 33–52 –19 3
12. OSC Újbuda 0 0–0 0 0
13. Kaposvári VK 1 1 4–9 –5 0
14. KSI SE 5 5 49–76 –27 0
15. Tatabányai VSE 6 6 34–77 –43 0
16. Debreceni VSE 6 6 47–96 –49 0
Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20
Ezek is érdekelhetik