Gyász: elhunyt a 200-szoros válogatott pólós, Kuncz László

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.12.06. 15:36
null
Kuncz László (1957–2020) (Fotó: waterpolo.hu)
Életének 64. évében elhunyt Kuncz László, olimpiai bronz-, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes, 200-szoros válogatott vízilabdázó – közölte a Magyar Vízilabda-szövetség a hivatalos honlapján.

 

Kuncz László sportpályafutásátúszókénta Budapesti Honvédban kezdte, majd 1972-től Hevesi István, Öveges László és Brandy Jenő kezei alatt vízilabdázott. Három évvel később, az első felnőttbajnoki találkozóján öt gólt lőtt az FTC-nek, Gyarmati Dezső szövetségi kapitány pedig behívta a válogatottba – idézte fel karrierjének első időszakát a waterpolo.hu.

A nemzeti csapattal az 1980-as moszkvai olimpián állt a dobogóra, de tagja volt az 1982-es világbajnoki második, illetve az 1983-ban Európa-bajnoki második, 1981-ben pedig harmadik együttesnek. Háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes, az OSC-vel kétszeres BEK-győztes, a Vasassal KEK-győztes volt. Később edzőként tevékenykedett, legutóbb a BVSC utánpótlásában dolgozott.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt kollégánk, a párizsi olimpiáról is tudósító Csudai Sándor

Egyéb egyéni
2025.12.21. 13:17

Elhunyt a norvég futball egyik nagy egyénisége, Age Hareide

Minden más foci
2025.12.19. 09:10

Lelőttek egy volt válogatott ecuadori labdarúgót

Minden más foci
2025.12.18. 08:28

Elhunyt a legendás cseh jégkorongozó, Josef Horesovsky

Jégkorong
2025.12.17. 15:53

A kézilabda számomra több volt, mint sport – búcsúinterjú Mohácsi Árpáddal

Kézilabda
2025.12.13. 21:11

Gyász: elhunyt Róth Kálmán, a Győri ETO KC legendás edzője

Kézilabda
2025.12.11. 19:12

Gyász: elhunyt a korábbi élvonalbeli labdarúgó

Labdarúgó NB I
2025.12.11. 13:43

Gyász: január 6-án temetik Sághi Istvánt

Egyéb egyéni
2025.12.08. 18:31
Ezek is érdekelhetik