Tokió 2020: Gurisatti Gréta felépült, a világligában bizonyítana

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.06.09. 17:31
null
Gurisatti Gréta bizonyítana az olimpia előtt (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap)
Teljesen felépült ujjsérülését követően Gurisatti Gréta, a tokiói olimpiára készülő magyar női vízilabda-válogatott játékosa, aki jövő héten, a világliga athéni szuperdöntőjében bizonyíthat a szakmai stábnak.
A Dunaújváros 25 éves játékosa a törés miatt nem tarthatott az együttessel az Egyesült Államokba, ahol az olimpiai bajnok házigazdákkal játszottak felkészülési mérkőzéseket a magyarok.

Gurisatti az M1 aktuális csatornának elmondta, hat hét elteltével tökéletesen meggyógyult a törés, és ezen a héten már százszázalékos állapotban készülhet a tengerentúlról visszatérő társaival, akikkel vasárnap indul a görög fővárosban sorra kerülő eseményre.

Gurisatti megjegyezte, Bíró Attila szövetségi kapitánnyal abban egyeztek meg, hogy mind a hat mérkőzésen játszik majd, és mint azt hangsúlyozta, szeretne az együttes egyik húzóembere lenni annak érdekében, hogy az olimpiai keret kihirdetésekor nyugodtan nézhessen tükörbe.

A válogatott pólós elmondta, az a céljuk, hogy a tokiói olimpián megszerezzék a magyar női vízilabdázás első érmét, ehhez azonban egyénileg és csapatként is extra teljesítményre lesz szükség.
Legfrissebb hírek

Villámedzőtábort tart október elején a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
19 órája

Magyarország a férfiaknál az első, a nőknél a második legjobb az európai vízilabdarangsorban

Vízilabda
2026.09.14. 14:10

Tizenkilenc játékossal kezdődik az első őszi összetartás a magyar női vízilabda-válogatottnál

Vízilabda
2026.08.28. 11:44

Tíz játékossal hosszabbított a Ferencváros BL-ezüstérmes vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.08.05. 11:43

Vályi Vanda: Értékes időt töltöttünk együtt, nincsenek bennem rossz érzések

Vízilabda
2026.07.31. 12:13

Gurisatti Gréta egy évvel hosszabbított a Ferencvárossal

Vízilabda
2026.07.31. 11:45

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52