Megkezdődik a női vízilabda-bajnokság új idénye, Herczig Norberték idehaza versenyeznek

2021.10.21. 23:08
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Pénteken öt mérkőzéssel megkezdődik a női élvonalbeli vízilabda-bajnokság új idénye. Az UVSE sorozatban a hetedik bajnoki címét szeretné megszerezni, ezzel beállítaná a Szentes 1994 és 2000 között felállított csúcsát. A kihívó ugyanaz a három csapat, mint az elmúlt években: a Dunaújváros, az FTC és a BVSC – és ez a négyes továbbra is „másik ligában” szerepel, mint a bajnokság további hat résztvevője. Idényelőzetesünkből többek között az is kiderül, hogy lapunk véleménye szerint a legjobbak minden eddiginél közelebb kerültek egymáshoz.

A négyszeres abszolút magyar bajnok Herczig Norbert és navigátora, Ferencz Ramón egész évben azt várta, hogy hazai közönség előtt versenyezzen – most eljött ez a hétvége, az Európa-bajnokság mezőnye Nyíregyházán készülődik a pénteki rajtra. A magyar páros számára nagy tétje van a viadalnak, hiszen ha jó eredményt ér el, megközelítheti az összetett dobogót. Az elmúlt évek megmutatták, hogy aszfalton sokkal közelebb vannak az élmezőnyhöz, mint murván, a tesztprogramjuknak köszönhetően azonban utóbbi talajtípuson is közeledtek a legjobbakhoz.

Képes Sport mellékletünk egyik vendége az asztaliteniszező Lovas Petra, aki 34 év után tette le az ütőt. A világranglistán a 45. helyig kapaszkodott fel, és tagja volt a 2007-ben Belgrádban Európa-bajnoki címet szerző magyar válogatottnak is. Összeállításunkból kiderül, melyik volt a legemlékezetesebb győzelme, a legfájdalmasabb kudarca, és arról is beszél, megítélése szerint mi volt a legjobb döntés, amit a pályafutása során meghozott.

Legfrissebb hírek

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55

Chema Rodríguez levonta a tanulságokat kapitánysága végén; Mexikóban már háromezer éve is labdával játszottak

E-újság
2026.06.23. 23:50

Messi és Messi!!!; Kenéz György: 70

E-újság
2026.06.23. 00:20

Lionel Messi: Amíg jól érzem magam, ott leszek a pályán; Kopasz Bálint: Ez a királyok viadala, a bajnok viselkedjen férfiként!

E-újság
2026.06.21. 23:59

Lamine Yamal még nem áll készen egy teljes mérkőzésre; Siklósi Gergely: Árnyékai vagyunk önmagunknak

E-újság
2026.06.20. 23:14
Ezek is érdekelhetik