Sportrádió: „A mostani a legjobb magyar keret”

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.07.14. 22:29
null
Varga Dániel szerint a magyar vízilabda-válogatott egyike az aranyra esélyeseknek a fukuokai vb-n (Fotó: Árvai Károly)
A Sportrádió vendége volt Varga Dániel olimpiai és világbajnok vízilabdázó. Varga beszélt a fukuokai világbajnokság esélyeiről és az OSC-ről is.

 

„Nagyon jól állunk, jók az esélyeink, válogatottunk egyike a végső győzelemre legesélyesebbeknek. – mondta Varga Dániel. – Ki merem jelenteni azt is, hogy a spanyol csapat picit a többiek fölött áll. Varga Zsolt szerint az olaszok is, de szerintem a spanyolok emelkednek ki inkább. Utána a magyar, az olasz, a horvát, a görög csapat jön. A negyeddöntőben, elődöntőben, döntőben nagyon kis dolgokon múlhat a találkozó sorsa.”

„Úgy gondolom, a mostani a legjobb magyar keret, két okból is. Egyrészt, mert nem kérdőjelezem meg Varga Zsolt szövetségi kapitány döntését, hiszen ismeri a hazai mezőnyt, minden játékos képességével tisztában van. A keret nagy része a Fradiból jött, tehát tudja, mire számíthat. Másrészt én is ilyen keretet választottam volna.”

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg.

Legfrissebb hírek

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

Vámos Petra örül, hogy Metzben maradhat

Kézilabda
2026.01.07. 17:20

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2025.12.24. 14:16

Hivatalos a 2027-es budapesti vizes világbajnokság időpontja, az MVM Dome is a helyszínek között

Úszás
2025.12.15. 18:15

Varga Dániel: Bravúr a Panathinaikosz elleni pontszerzés

Vízilabda
2025.12.05. 09:20

Oroszország pályázik a 2031-es vizes világbajnokságra

Úszás
2025.11.07. 14:31

Varga Dániel: Nagy lépést tettünk előre, de dolgozunk tovább, hogy a későbbiekben ne veszítsünk két pontot

Vízilabda
2025.10.18. 21:21

Megalakult a 2027-es vizes vb szervezőbizottsága

Úszás
2025.10.08. 17:48
Ezek is érdekelhetik