Férfi vízi BL: ötgólos vereséggel kezdett az OSC

Vágólapra másolva!
2023.09.08. 21:41
Az OSC 10–5-ös vereséget szenvedett a francia EN Tourcoing együttesétől a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, a Dubrovnikban zajló négyes torna pénteki nyitó fordulójában.

Nem találta az ellenszert a Tourcoing rutinos kapusára, Braniszlav Mitrovicsra a Genesys OSC Újbuda, amely sima vereségével nehéz helyzetbe került a vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Örömhírt kaptak az OSC szurkolói a francia Tourcoing elleni BL-selejtező előestéjén: a klub közösségi oldalán bejelentette, hogy korábbi játékosa, Decker Ádám koordinátorként visszatér az újbudaiakhoz. A világbajnok sportember már a dubrovniki tornára is elkísérte a csapatot, amely péntek este a Jug ódon uszodájában ugrott vízbe – eközben a Honvéd Hannoverben a szabad ég alatt, zöldövezetben küzd a selejtező főtáblájára kerülésért, de hát ahány ház, annyi szokás…

Aligha a környezet volt az oka, mindenesetre nem kezdett jól az OSC a nyitányon. A franciák az első negyed derekán kétszer is megtalálták a rést az újbudai pajzson, míg a túloldalon akadozott a támadójáték, amikor pedig tiszta lövőhelyzetbe került a magyar csapat, az előző idényben még a Vasast erősítő olimpiai bajnok Braniszlav Mitrovics védett bravúrral. A félidő utolsó percéig Vigvári Vince higgadtan értékesített ötméterese volt az OSC egyetlen gólja, szervezett védekezése miatt mégsem került nagy hátrányba az együttes. Miután Szalai Péter emberelőnyből megvillant, Dragan Draskovics azonnal válaszolt, a nagyszünetben 4–2-re vezetett a Tourcoing.

Aztán a harmadik negyed derekán már 6–2-re, az újbudaiak ugyanis továbbra is sok hibával játszottak, és a kapufa sem volt velük. A franciáknak viszont szinte minden bejött, s végül simán, 10–5-re győztek – Varga Dániel csapata vereségével nehéz helyzetbe került, már nem hibázhat a selejtezőtornán.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ
D-CSOPORT (Dubrovnik)
Genesys-OSC Újbuda–EN Tourcoing (francia) 5–10 (1–3, 1–1, 1–2, 2–4)
G: Szalai P. 2, Aranyi, Gaszt, Vigvári Vince, ill. D. Zivkovic 3, Colodrovschi 2, Draskovics 2, Cutovic, Durik, Furman

Jug Dubrovnik (horvát)–Dinamo Bucuresti (román) 16–4 (2–1, 6–1, 5–0, 3–2)

 

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

„Tátrai Dávid egyszer csak annyit kérdezett: »Érzitek, ahogy fáradnak?!«”

Vízilabda
2026.01.24. 13:06
Ezek is érdekelhetik