Női vízilabda Eb: karácsony második napján már edzett a magyar válogatott

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.12.26. 20:33
null
Kapitányi eligazítás a Kína elleni közelmúltbeli mérkőzésen (Fotó: Dömötör Csaba)
A rövid pihenő után karácsony második napján ismét edzett a januári olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott, Cseh Sándor és Mihók Attila kapitányok pedig kedden kijelölték a barcelonai edzőtáborba utazó 16 fős keret névsorát.

 

A magyar szövetség honlapjának keddi beszámolója kiemelte: a háromórás tréningen az utolsó simítások zajlottak, majd azt követően a társkapitányok kihirdették az utazókat a legutóbbi két Eb-n diadalmaskodó, vb-ezüstérmes spanyolokkal közös edzőtáborozásra.

Barcelonában több kétkapus gyakorlás mellett csütörtökön 18 órától hivatalos mérkőzésen is összecsap egymással a két együttes. A tervek szerint a mostani 16-os keretből kerül majd ki az a 15 fős csapat, amelyik a jövő pénteken rajtoló eindhoveni Eb-n szerepel majd.

A NŐI VÁLOGATOTT 16 TAGÚ KERETE
Kapusok:
Magyari Alda (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC)
Mezőnyjátékosok: Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (CN Mataro), Kuna Szonja (FTC), Kurucz-Gurisatti Gréta (FTC), Leimeter Dóra (FTC), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Parkes Rebecca (Eger), Rybanska Natasa (UVSE), Szabó Nikolett (Dunaújváros), Szilágyi Dorottya (Eger), Tiba Panna (UVSE), Vályi Vanda (FTC)

(MTI)

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
4 órája

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
15 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
17 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
18 órája

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
20 órája

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
Tegnap, 10:08

Női vízilabda Eb: a szerbek csak 10. lettek, kikaptak a britektől

Vízilabda
2026.02.02. 21:48

Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vízilabda
2026.02.02. 18:48
Ezek is érdekelhetik