Sportrádió: A vb-n sokkal nehezebb dolgunk lesz – Gerendás György

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.10. 19:34
null
Gerendás György (Fotó: Balogh László)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában beszélgetett Szabó Szilárddal Gerendás György, a Ferencváros női csapatának vezetőedzője. A 69 éves szakember beszélt a női vízilabda-válogatott negyeddöntős Eb-kudarcáról, illetve az olimpiai kvalifikációs esélyekről is.

 

„Az Eb arról szólt, hogy kvalifikáljuk magunkat már most az olimpiára. Ez nem sikerült, gyakorlatilag ez volt számunkra az Eb. A lejátszott öt meccsből a magyar vízilabda számára értékelhető meccs három volt, ebből egyiket sem nyertük meg. A gond az, hogy igazán nagy esély egyik meccsen volt, mégpedig azért nem, mert ezen a három meccsen kaptunk összesen 40 gólt” – mondta Gerendás György, majd hozzátette, hogy 12 kapott gól fölött bármely vízilabdacsapat számára bravúr lenne az adott meccs megnyerése. Az FTC mestere ezután kitért az utolsó kvalifikációs lehetőségnek számító világbajnokságra is.

„A vb sokkal nehezebb lesz, mint az Eb, mert egy olyan csoportba kerültünk be, ahol teljesen mindegy, hogy hányadik helyen végzünk. Ha az elsők leszünk, akkor az amerikai–holland csata vesztesével, ha pedig a másodikok, akkor ugyanezen meccs győztesével játszunk a négybe jutásért, ami borzasztó nehéz lesz” – vázolta fel meglátásait Gerendás.

Legfrissebb hírek

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
35 perce

Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vízilabda
15 órája

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Nem okozott gondot Izrael legyőzése, ott leszünk a női vízilabda Eb elődöntőjében!

Vízilabda
2026.02.01. 19:08

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05

Vereség Hollandiától, de gyakorlatilag így is bent vagyunk az elődöntőben a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.31. 17:08

Az elődöntőbe jutás a cél Hollandia ellen a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.31. 10:32

Negyedenként hét gólt lőtt a magyar válogatott, és biztosan nyert Portugália ellen

Vízilabda
2026.01.29. 17:41
Ezek is érdekelhetik