Női vízilabda: kihirdették a magyar válogatott bő olimpiai felkészülési keretét

D. Á.D. Á.
2024.05.13. 15:27
Fotó: waterpolo.hu
Cseh Sándor és Mihók Attila kihirdette a női válogatott bő olimpiai felkészülési keretét. Huszonhárman kezdik meg a munkát május 27-én – olvasható a Magyar Vízilabda-szövetség oldalon.

Huszonhárom fős kerettel indul az olimpiai felkészülés május 27-én – a két társkapitány négy kapusnak és tizenkilenc játékosnak küldött meghívót.

„Megvolt az a lehetőségünk, hogy mi döntsük el, hány fővel kezdünk; volt olyan verzió, hogy egészen szűk legyen a keret, végül azonban inkább a bővebb mellett döntöttünk – mondta a névsor közzététele kapcsán Mihók Attila a waterpolo.hu-nak. – Mindezt azért, hogy matematikailag is működjön a felkészülés első szakasza, azaz legyen három mezőnysorunk, ami elvben tizennyolc ember, mivel azonban Keszthelyi Rita két héttel később csatlakozik hozzánk, addig is meglesz a háromszor hat játékos. Jelenleg az a cél, hogy mielőtt elkezdjük a közös gyakorlást a kanadaiakkal, június közepén megtörténik az első komolyabb szűkítés, azaz a szokásosnál kevesebb idő lesz arra, hogy a kerettagok bizonyítsanak.”

A válogatott tervezett programjában az első hetek itthoni felkészüléssel telnek, június harmadik hetében a kanadai együttessel edz (és a tervek szerint hivatalos meccset is játszik) együttesünk. Június végén egy athéni tornán vesz részt a csapat, majd onnan Los Angelesbe visz az út, ahol az olimpiai és világbajnok amerikai gárdával edzőtáboroznak a lányok. A játékok előtti utolsó két hetet pedig megint itthon töltik, és július 25-én indulnak Párizsba. Aznap viszont már csak 13-an szállhatnak fel a gépre.

A magyar női vízilabda-válogatott olimpiai felkészülési kerete

Kapusok:, Magyari Alda, Neszmély Boglárka, Torma Luca, Maczkó Lilla

Mezőnyjátékosok: Baksa Vanda, Dobi Dorina, Dömsödi Dalma, Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Geraldine Mahieu, Hajdú Kata, Horváth Brigitta, Keszthelyi Rita, Kurucz-Gurisatti Gréta, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna, Peresztegi Nagy Kinga, Rebecca Parkes, Rybanska Natasa, Szilágyi Dorottya, Tiba Panna, Vályi Vanda, Varró Eszter

 

Legfrissebb hírek

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Vályi Vanda: Értékes időt töltöttünk együtt, nincsenek bennem rossz érzések

Vízilabda
2026.07.31. 12:13

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52