Vízilabda: féléves eltiltással büntették az olasz férfiválogatottat

Vágólapra másolva!
2024.10.18. 09:21
Fotó: Getty Images
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (World Aquatics) hat hónapra felfüggesztette, valamint 50 ezer dolláros pénzbüntetéssel sújtotta az olasz férfi vízilabda-válogatottat a mieink elleni olimpiai negyeddöntőt követő botrányok miatt.

Az olasz szövetség honlapján csütörtök este megjelent hírt a vlv.hu tette közzé. A párizsi La Défense Arenában rendezett összecsapás második negyedében Francesco Condemi lövés közben arcon találta Jansik Szilárdot, a mieink kapitányát, akinek felszakadt a szemöldöke, amiért a játékvezetők videózás után brutalitás miatt kiállították a Pro Recco kiválóságát. Ez automatikusan négyperces emberelőnyt jelentett a magyar válogatottnak, ráadásul az olaszok gólját elvették, és a szabályok szerint ötméterest lőhettek a mieink, amit Manhercz Krisztián értékesített. A helyszínen a szurkolóknak és az újságíróknak is úgy tűnt a visszajátszásokból, hogy Condemi mozdulatában semmi szándékosság nem volt, ezt az olasz kispadnál is így gondolták és óriási volt a felháborodás.

Bár az olasz együttes a találkozó későbbi részében két góllal is vezetett, a magyar válogatott ötméteresekkel megnyerte az összecsapást, a rivális pedig nehezen dolgozta fel a történeteket.

Az olaszok még a mérkőzés után, a parkolóban próbálták kérdőre vonni a játékvezetőket, akiknek vissza kellett menekülniük a létesítménybe. Ezt követően az olasz szövetség óvott is, amelyet elutasítottak. Két nappal később, a spanyolok elleni, 5–8. helyért rendezett mérkőzésen az olaszok a himnuszok alatt a zsűrinek hátat fordítva álltak fel, majd a ráúszásra éppen Condemit – akinek automatikus eltiltását a nemzetközi szövetség eltörölte – állították oda. A spanyolok nem is indultak el a labdára, Condemi pedig ezt követően kiült a kispadra, és felöltözött, nem is játszott már egy másodpercet sem.

A jelképes tiltakozásnak ezzel még nem volt vége, az olaszok az első négy percben gyakorlatilag nem voltak hajlandóak támadni, védekezésben pedig mindig egy ember kiúszott ahhoz a kötélhez, ahol a kiállított játékosok várakoznak.

Az olasz szövetség honlapján jelezte, nem fellebbez a felfüggesztés ellen, ugyanakkor bízik abban, hogy a jövőben megfelelően technikákat alkalmaznak majd arra, hogy hasonló tévedés ne fordulhasson elő.

A felfüggesztés csütörtöktől lépett életbe, és azt jelenti, hogy az olasz válogatott nem indulhat a világkupában, amelynek divízió 1-es tornáját Újvidéken rendezik, többek között a magyar válogatott részvételével.

 

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

Afrika-kupa: megvannak a botrányos döntő következményei

Minden más foci
2026.01.29. 08:40

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20
Ezek is érdekelhetik