Női vízilabda BL: újabb dunaújvárosi vereség Spanyolországban

2025.01.25. 14:07
Nem sikerült a bravúr a Dunaújvárosnak (Facebook/Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület)
A Dunaújváros 12–7-re kikapott a spanyol Sabadell vendégeként szombaton a női vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek 4. fordulójában, és így továbbra is győzelem nélkül áll.

Előzetesen nem sok jóra számíthatott a Dunaújváros, hiszen eddig mind a három összecsapásán kikapott, míg a rivális – amely október 26-án 13–8-ra diadalmaskodott a magyar csapat otthonában – százszázalékos mérleggel állt a kvartett élén.

A Sabadell Keszthelyi Rita góljával vezetett először a meccsen (2–1), majd fokozatosan húzott el, a félidőben már 5–2-re vezetett. A folytatásban csak felvillanásai voltak a vendégeknek. Keszthelyi jól játszott, négyszer is eredményes volt, akárcsak a túloldalon Effroszini Kacimpri.

Az újabb vereség azt jelenti, hogy az újvárosiaknak minimálisra csökkent az esélyük, hogy elérjék a csoport második helyét és továbbjussanak.

VÍZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR 
4. forduló
A-csoport
Sabadell (spanyol)–Dunaújváros 12–7 (2–1, 3–1, 2–3, 5–2)
A magyar csapat gólszerzői: Kacimpri (4), Dobi (2), Sümegi (1) 

KÉSŐBB
B-csoport
19.00: Plebiscito Padova (olasz)–FTC-Telekom Waterpolo
D-csoport
17.00: BVSC-Manna ABC–Sant Andreu (spanyol) 
18.00: UVSE Helia-D–Orizzonte Catania (olasz)

 

Legfrissebb hírek

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
2026.07.22. 13:19

A női pólóválogatott ötméteresekkel legyőzte az amerikaiakat Ausztráliában

Vízilabda
2026.07.19. 12:25