Varga Dániel: Bravúr a Panathinaikosz elleni pontszerzés

Vágólapra másolva!
2025.12.05. 09:20
null
Varga Dániel bravúrnak gondolja a görögök elleni pontszerzést (Fotó: Árvai Károly)
Varga Dániel vezetőedző bravúrosnak nevezte, hogy csapata, a BVSC-Manna ABC csütörtök este pontot szerzett a Panathinaikosz vendégeként a férfi vízilabda Eurokupa csoportkörének ötödik fordulójában, így a saját kezében van a továbbjutása.

A magyar együttes 17–17-es döntetlen után ötméterespárbajban maradt alul 4–1-re, ezzel maga mögött tartotta görög riválisát. A C-csoportban egy másik görög csapat, a Vuliagmeni vezet 11 ponttal, a BVSC-nek tíz, a Panathinaikosznak kilenc pontja van, és az összes mérkőzését elveszítő montenegrói Buducsnoszt Podgorica az utolsó.

Varga kiemelte, hogy nagy lépést tettek a továbbjutás felé.

„Gratulálok a játékosaimnak, hogy pontot szereztünk itt, egy ilyen csapat ellen, ebben a környezetben, egy őrült meccsen. Őrült volt, mert a játékosok is egy kicsit őrültek voltak, és ezt az őrültséget a játékvezetők sem tudták fékezni. Nagyon sok őrült volt már egy légtérben, és ideveszem még a szurkolókat is” – összegzett a klub tájékoztatása szerint a vezetőedző, aki kiemelte, olyan szituációkkal találkoztak, amilyenekkel egyébként ritkán.

Vízilabda
2025.12.04. 22:32

Férfi vízi Eurokupa: szolnoki bravúr, zuglói pontszerzés

A Szolnoki Dózsa kiharcolta a továbbjutást, a BVSC még nem, de jó helyzetből várhatja az utolsó fordulót.

„Volt, amikor jól reagáltunk, volt, amikor kevésbé. Összességében bravúrnak látom a pontszerzést, mert ez egy nagyon erős csapat, nagyon különleges atmoszférában játszottunk” – folytatta. Batizi Benedek úgy összegzett, hogy „nagyon nagy küzdés voltés a pontszerzéssel összességében kihozták a legtöbbet a mérkőzésből.

A BVSC az utolsó fordulóban a Podgoricát fogadja február 12-én. Ha nyer, biztosan nyolcaddöntőbe jut és akár még csoportelső is lehet. A másik magyar csapat, a Szolnoki Dózsa csütörtökön vendégként legyőzte az olasz Pallanuoto Triestét, amivel biztossá tette továbbjutását.

A kieséses szakaszban a négy csoportból továbblépő nyolc csapathoz nyolc együttes érkezik a Bajnokok Ligájából.

VÍZILABDA
Férfi Eurokupa, csoportkör, 5. forduló
B-csoport
Pallanuoto Trieste (olasz)–Szolnoki Dózsa 12–15 (4–4, 3–5, 3–3, 2–3)
C-csoport
Panathinaikosz (görög)–BVSC–Manna ABC  17–17 (5–4, 2–4, 7–6, 3–3) – ötméteresekkel 4–1

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

„Tátrai Dávid egyszer csak annyit kérdezett: »Érzitek, ahogy fáradnak?!«”

Vízilabda
2026.01.24. 13:06
Ezek is érdekelhetik