Férfi vízilabda Eb: pontelőnyről kezdhetjük a középdöntőt

A csoportkör után az A és a C, illetve B és a D kvartett 1–3. helyezettjei alkotnak majd egy-egy középdöntős csoportot úgy, hogy az egymás elleni eredményeket magukkal viszik. Itt a másik csoportból érkező három riválissal találkoznak, és az első két-két gárda jut az elődöntőbe, míg a harmadikok az ötödik, a negyedikek pedig a hetedik helyért játszanak.
Mint ismert, a magyar válogatott hibátlan teljesítménnyel végzett az A-csoport élen, és a középdöntőbe magával viszi a franciák és a montenegróiak elleni sikereket. A mieink ráadásul pontelőnyről várhatják a folytatást, ugyanis a következő három ellenfelünk (sorrendben pénteken a hollandok, vasárnap a szerbek és kedden a spanyolok) mind vesztett pontot az első szakaszban.
A középdöntős meccsnapok pontos kezdési időpontjai a tévékkel történő egyeztetést követően válik véglegessé, de jó eséllyel a magyar válogatott pénteken 18 órakor, vasárnap 20.30-kor, míg kedden megint 18-kor ugrik medencébe.
FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, AZ E-CSOPORT PROGRAMJA
Január 16., péntek
Franciaország–Szerbia
MAGYARORSZÁG–Hollandia
Montenegró–Spanyolország
Január 18., vasárnap
Franciaország–Spanyolország
Montenegró–Hollandia
MAGYARORSZÁG–Szerbia
Január 20., kedd
Hollandia–Franciaország
Spanyolország–MAGYARORSZÁG
Szerbia–Montenegró
A csoport nyitó állása: 1. Magyarország 6 pont (+11-es gólkülönbség), 2. Szerbia 5 (+1), 3. Spanyolország 3 (+6), 4. Montenegró 3 (–2), 5. Hollandia 1 (–7), 6. Franciaország 0 (–9)








