Női válogatottunk ötméteresekkel kikapott az Egyesült Államoktól

Hiába a mínusz egy fok és a havas aszfalt, a Tiszaliget sétányon gyerekek, fiatalok tömkelege futott. Szolnokon zajlik tehát a sportélet, amelyet különleges esemény színesített csütörtök este: a vízilabda arénában a szingapúri vb-n ezüstérmes, a portugáliai Funchalban január 26-án kezdődő Európa-bajnokságra készülő női válogatottunk a január 11. óta nálunk edzőtáborozó Egyesült Államok válogatottját fogadta.
A Cseh Sándor vezette magyar együttes az elmúlt hetekben a fizikai felkészülésről ráfordult a kétkapus gyakorlásra, valamint a taktikai feladatok végzésére, előtérbe helyezve a játékoskapcsolatok finomhangolását. Ezek szépen visszaköszöntek a nyitó negyedben csütörtökön, rögtön az első támadásból Keszthelyi Rita szerzett szép vezető találatot, Adam Krikorian tanítványai tartották a lépést, Rachel Fattal duplázott, 3–3-mal ért véget a játékrész.
Az Egyesült Államok folytatta jobban, két és fél perc alatt három gólt jegyzett, miközben a mieink játéka akadozott, a második negyedben több mint négy percet kellett várni az első találatunkra, ekkor Faragó Kamilla vágott gyönyörű gólt a léc alá (6–4), remélve, hogy nagy lelki pluszt ad ezzel a csapatnak a zárkózáshoz. Bejött, a sikertelen amerikai kísérletet követően Garda Krisztina is megvillogtatta tudását (6–5). S ismét jött Faragó, ugyancsak távolról, Amanda Longannak esélye sem volt, fantasztikus bomba lövés érkezett a bal felső sarokba! Gyorsan sikerült tehát az egyenlítés (6–6), reagálniuk kellett az amerikaiaknak, s reagáltak is, Rachel Gazzaniga volt pontos – 7–6-os vendégelőny a félidőben.
Kemény védekezés, remek kapusteljesítmény – ez jellemezte a harmadik felvonást, öt perc elteltével ötmétereshez jutottunk, de még ez is kimaradt, Keszthelyi a kapufa jobb oldalára durrantott. Már-már hihetetlen, de a gólcsend nem ért véget a negyed végéig, 0–0-val zárult az etap, maradt tehát a 7–6-os amerikai előny.
Faragóék elhozták a labdát, előre úszhattak, jól sikerült bejátszás Rybanska Natasának, keresztléc. Az amerikai támadás sem hozta meg az áttörést, ne is hozza. Pörögtek a percek, az utolsó negyed fele elteltével sem született gól – az ember két kezén sincs annyi ujj, ahányszor a kapufa csattanását hallani lehetett az elmúlt bő negyed órában. Egy perc harminckét másodperccel a vége előtt Leimeter Dóra törte át a jeget – a szolnoki aréna közönsége óriási üdvrivalgással hálálta meg az egyenlítő találatot! Kinyílt a gólzsákunk a végére, Szilágyi távolról fordított, de 15 másodperccel a vége előtt Emily Ausmus egalizált, 8–8-cal zárult a rendes játékidő.
Ötméteresek döntöttek, Faragó és Hajdu hibája nem fért bele, 4–3-ra hozták az amerikaiak, ezzel megnyerve a mérkőzést. Szombaton, 16.30-tól a budapesti Császár–Komjádi Sportuszodában vághatunk vissza.
VÍZILABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK 8–8 (3–3, 3–4, 0–0, 2–1 – szétlövésben 3–4)
Szolnok, Szolnoki Vízilabda Aréna, 300 néző. V: Bors Dorottya, Kovács Soma
MAGYARORSZÁG: NESZMÉLY – FARAGÓ K. 2, Vályi, Keszthelyi 1, Varró E., Sümegi N., Leimeter 1. Csere: SZILÁGYI D. 2, Dömösdi, Tiba, Rybanska, Garda 1, Hajdu K. 1. Szövetségi kapitány: Cseh Sándor
EGYESÜLT ÁLLAMOK: LONGAN – Roemer 2, Hauschild, Haaland-Ford, FATTAL 2, Stryker, Prentice. Csere: Raney, Neushul 1, Lineback, Ausmus 1, Sekulic, GAZZANIGA 2. Szövetségi kapitány: Adam Krikorian
Emberelőny-kihasználás: 13/4, ill. 15/3. Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Leimeter (29. p.), Stryker (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: – Köszönjük a szurkolást, a végére nagyon jó hangulat alakult ki! Nem mondom, hogy nem vagyok picikét ideges, de ez csak azért van, mert az ember mindig nyerni szeretne. Nem volt rossz meccs, nagyot küzdöttek a lányok, keményen védekeztek, de száz százalékig nem lehetek elégedett.
Adam Krikorian: – Micsoda meccs! Idejét sem tudom már, mikor volt legutóbb olyan mérkőzésünk, amelyen tizennégy percig egyetlen gól sem születik, aztán meg másfél perc alatt három. Nagyon kemény összecsapás volt, felteszem, a szombati visszavágó is ilyen lesz Budapesten.

Vízilabda Eb 2026 – Menetrend, eredmények

Leimeter Dóra: Nehezen mozgunk, de ez ilyenkor érthető






