Szivós Márton: Hiszek a játékosokban, ők meg egymásban

Márciusban három nemzetközi kupasorozatban öt magyar férfi vízilabdacsapat szerepel. A Bajnokok Ligája-címvédő FTC szerdán az olasz óriás Pro Recco ellen kezdi meg a második csoportkört, az Eurokupa-nyolcaddöntőben a BL-ből kieső Vasas a BVSC-vel kardoskodik (a szerdai első mérkőzést 11–8-ra megnyerték), míg a Szolnok a Jadran Splithez utazik a jövő szombati visszavágóra – a horvátok az első meccsen 15–10-re győztek.
A Honvéd a Konferenciakupában készülhet a március 20–22. közötti negyeddöntőre. A múlt hét végén magabiztosan zártak a második selejtezőkör C-csoportjának az élén Montpellier-ben. Az olimpiai bajnok Varga Dénest is a soraiban tudó grúz A-Polót ötméteresek után, míg a házigazda franciákat, a horvát Primorjét és az olasz De Akker Bolognát rendes játékidőben múlták felül. A Honvéd három meccs után, a Primorje legyőzésével biztossá tette a továbbjutást, majd a De Akkerrel szemben a csoportelsőség is meglett.
„Nagy élmény volt, de egyben nagyon fárasztó is, ritka, hogy ilyen rövid időn belül ennyi mérkőzést játsszunk, ráadásul szerintem a négy csoport közül a legerősebbe kerültünk – mondta a Honvéd vezetőedzője, Szivós Márton. – A továbbjutás mellett az első hely volt a célunk, ez sikerült, a játékunk a folytatásban is elég lehet.”
A férfi ob I hosszú téli szünetre ment a belgrádi Európa-bajnokság idejére, de a Honvéd visszarázódása jól sikerült, hiszen nyolcmeccses győzelmi sorozatban van minden megméretést figyelembe véve.
„Mindig nehéz az újrakezdés nagyobb kihagyás után, meg is lepett, milyen gyorsan felvettük a ritmust. Azt nem mondom, hogy csúcsformában voltunk. Volt, amikor nagyon jól játszva nyertünk, máskor viszont hátrányból kellett kiszenvednünk a győzelmet, ez viszont a csapat tartását, a játékosok hihetetlen győzni akarását mutatja – utalt Szivós az A-Polo és a Primorje elleni találkozókra, az előbbi ellen négy, az utóbbival szemben háromgólos hátrányban is voltak. – Jól sikerült a pihenő-, majd a felkészülési időszak is, fizikailag rendben vannak a játékosok, a betegségeket is átvészeltük. Többet kihoztunk magunkból ebben a periódusban, mint vártuk. Nyilván egy edzőt boldoggá tesz, ha a csapata brillírozik, de végső soron az számít, melyik együttesnek van egy góllal több a neve mellett. Akkor sem estünk szét, amikor az ellenfél ellépett néhány góllal, fegyelmezettek maradtunk. Hiszek a játékosokban, ők pedig hisznek egymásban, tudják, hogy a végéig kell tolni akkor is, amikor fordítanunk kell, mert van rá esély, ezt többször bebizonyították.”
Csütörtökön a Honvéd 17–12-re diadalmaskodott a Kőér utcában az ob I-ben, amelynek alapszakasza szombaton zárul. Szivós Márton együttese jelenleg 32 ponttal második a bajnokságban, néggyel az FTC mögött, de eggyel a BVSC, valamint öttel a Vasas előtt. Ha szintén hazai környezetben az UVSE-t is felülmúlja szombaton, megőrzi ezt a pozíciót a középszakaszra fordulva.
„Utazásból visszatérni, regenerálódni, újra beleállni egy másik versenysorozatba, amelyben minden pont számíthat, minden pontért meg kell küzdeni, szintén nem egyszerű. Még ha papíron mi is vagyunk az esélyesek, a vízben bizonyítani is kell. Ami a Konferenciakupát illeti, ha már eljutottunk a negyeddöntőig, nem lehet más a célunk, mint még egyet előrelépni és bejutni a májusi négyes döntőbe. Másképp nem is érdemes hozzáállni” – tette hozzá az edző.
A negyeddöntőre március 2-án, hétfőn sorsolnak, a további csapatok a De Akker mellett a görög Apollon Szmirnisz és Panioniosz, a horvát Mornar Split, a spanyol Tenerife és Mataró, illetve az olasz Posillipo.

Férfi vízilabda KK: nyert és továbbjutott a Honvéd







