Női vízilabda Eurokupa: értékes döntetlent játszott a BVSC Barcelonában

SZ. R.SZ. R.
2026.04.11. 19:10
null
Döntetlent játszott a BVSC (Fotó: Földi Imre, archív)
A BVSC 13–13-as döntetlent ért el a CN Catalunya ellen a női vízilabda Eurokupa elődöntőjének első felvonásán idegenben, minden esélyt meghagyva, hogy egy hónap múlva a Laky-uszodában kiharcolhassa története első Ek-döntőjét.

Tavaly is közel járt az elődöntőhöz a CN Catalunya a női vízilabda Eurokupában, akkor a szintén spanyol Tenerife kiejtette a negyeddöntőben, ezúttal viszont a görög Glifadát búcsúztatva története során először elődöntős az Ek-ban. A BVSC két évvel ezelőtt már megtette ezt a lépcsőfokot: az olasz Padova elleni 24–17-es gólkülönbség volt a legnagyobb a negyeddöntős párosítások közül.

Dobi Dorina vezető gólja után hamar felpörgött a házigazda, az első negyed végéig 3–1-re növelte előnyét. Mucsy Mandula találata után három katalán gól született, de a nagyszünethez közeledve Dobi a hatodik magyar emberfórt már kihasználta, majd ötméteresből volt eredményes, így a BVSC lőtávon belül maradt két negyed után (6–4 oda).

Lendvay Zoé szabaddobásgóljával mindjárt csak egy gól volt a lemaradás, és hiába menekült a BVSC egyenlítése elől a Catalunya, a harmadik negyed végén Tóth Fruzsina pattintott messziről okosan Laura Aarts kapujába – ezzel lett 9–9, semmi sem dőlt még el.

Miután Lendvay további háromszor egyenlített (kétszer büntetőből), 1:42-vel a vége előtt Lucía Gómez passzából Ruth Arino lőtt szép centergólt, majd egyik csapat sem talált be időkérés után. A végső csavar hat másodperccel a dudaszó előtt következett: Tóth Fruzsina labdáját mintha zsinóron húzták volna a jobb alsóba a több nagy védést is bemutató Aarts mellett.

Béres Gergely csapata értékes döntetlent ért el idegenben – a visszavágót május 16-án játsszák, a Vasutasnak minden esélye megvan, hogy hazai medencében bejusson fennállása első Ek-döntőjébe.

NŐI VÍZILABDA EUROKUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
CN CATALUNYA (spanyol)–BVSC-MANNA ABC 13–13 (3–1, 3–3, 3–5, 4–4)
Barcelona. Vezette: Markopulu (görög), Bouchez (francia)
CATALUNYA: AARTS – HOUGHTON 5, ARINO 2, L. GÓMEZ 2, Bellido, Falvey 1, Vosseberg 1. Csere: Tarrino 1, Inglavaga, Frigola 1, Peragón, Ferrer, Szekine. Edző: Javier Belmonte
BVSC: SCHMUCK – Gorter 1, LENDVAY 4, Dobos, Dömsödi Dalma 1, DOBI 3, MUCSY 2. Csere: Végvári, Bereczki, TÓTH FRUZSINA 2, Nagy L., Pőcze, Solti. Edző: Béres Gergely
Emberelőny-kihasználás: 10/1, ill. 9/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 3/3
Kipontozódott: Dobos (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Béres Gergely: – A második negyedben hat-kettőre is elment a hazai csapat, az, hogy innen visszajöttünk, és többször, többek között a mérkőzés végén is egyenlíteni tudtunk, mutatja, hogy volt tartása a csapatnak. Remekül küzdöttünk, büszke vagyok a lányokra. Mostantól az UVSE ellen készülünk a bajnoki elődöntő harmadik meccsére, fontos mérkőzés következik, szeretnénk meglepetést szerezni a Margitszigeten.

A másik mérkőzésen: Barceloneta (spanyol)–Trieste (olasz) 12–12

 

 

Legfrissebb hírek

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
2026.07.22. 13:19

A női pólóválogatott ötméteresekkel legyőzte az amerikaiakat Ausztráliában

Vízilabda
2026.07.19. 12:25