Rögbi-vb: nem bírt egymással Kanada és Japán, román győzelem

2007.09.26. 09:04
A Franciaországban zajló rögbi-világbajnokságon Kanada és Japán nem bírt egymással, míg a románok a vártnál nehezebben és kisebb különbséggel verték a vb-újonc portugálokat.
Közel a cél
Közel a cél
Reuters
Közel a cél
Közel a cél
Közel a cél
Reuters
Közel a cél

Japán és Kanada is nyeretlenül várta az egymás elleni mérkőzésüket, amelyen mindkét együttesnek két-két célt sikerült elérnie.

Az ázsiaiak ezzel a találkozóval be is fejezték vb-szereplésüket, a csoportkör három ponttal zárták.

Az így már kétpontos Kanada Ausztrália ellen növelheti még pontjai számát a zárófordulóban, ha a feltevés önmagában nem lenne abszurd. A vb-cím egyik esélyese ellen még akkor sincs semmi esélyük, ha leendő riválisuk már biztos csoportelsőként a negyeddöntőre koncentrálhat.

A vb-újonc portugáloknak három kiadós vereség után mégsem kell pont nélkül hazautazniuk: a románok elleni utolsó találkozójukon legalább a bonuszt begyűjtötték.

Az elithez idén csatlakozó portugálok a még nagyobb meglepetéshez is igen közel álltak, hiszen a félidőben még 7-0-ra vezettek. A románok azonban a második felvonásban két célt is vittek, így fordítani, valamint nyerni tudtak.

A keleti szomszédunk két vereség után tudott nyerni a vb-n, még egy mérkőzés azonban vár rájuk, méghozzá a vb-arany egyik fő esélyeseként elkönyvelt Új-Zéland ellen.

A világbajnokság szerdán a Grúzia-Namíbia és a Szamoa-Egyesült Államok találkozókkal folytatódik.

FRANCIAORSZÁG, VILÁGBAJNOKSÁG:

CSOPORTKÖR:
B CSOPORT:Kanada – Japán 12-12
C CSOPORT:Románia – Portugália 14-10
Legfrissebb hírek

Vb 2026: Ancelotti bízik a skótokat legyőző csapatában

Foci vb 2026
7 órája

A magyar rögbisek három győzelemmel zárták a chisinaui Eb-kör első napját

Egyéb csapat
2026.06.26. 19:58

Az F-csoport küzdelmei dióhéjban

Foci vb 2026
2026.06.26. 16:34

Megdőlt a világbajnoki gólrekord; kikaptak a németek és az amerikaiak is – a 15. játéknap 16 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:15

Koeman bízott a jó kezdésben, de talált hibákat is a holland játékban

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:26

Gyors gólváltás után Japán a svédek elleni döntetlennel szerezte meg az F-csoport második helyét

Foci vb 2026
2026.06.26. 02:57

Szép támadás után szerzett vezetést Japán, hatalmas Elanga-bombával egyenlítettek a svédek – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 02:32

Elkezdődtek az F-csoport küzdelmei

Foci vb 2026
2026.06.26. 01:00
Ezek is érdekelhetik