Második idegenbeli meccsét is behúzta a Kings

MTI MTIMTI MTI
2012.06.03. 10:47
null
A Kings ismét 2–1-re nyert a New Jersey ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
A Los Angeles Kings – akárcsak az első mérkőzésen – hosszabbítás után 2–1-re legyőzte a házigazda New Jersey Devilst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley-kupa-döntőjében, és így már 2–0-ra vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.

Hatalmas iramban kezdődött a meccs, és már a 8. percben megszerezte a vezetést az első ütközetet is „hirtelen halálban” nyerő Kings. A hátvéd Drew Doughty saját harmadából indulva vette be a háromszoros bajnok Martin Brodeur kapuját.

A két csapat játékosai sokat ütköztek, ám a hazaiaknak volt erejük ziccerek kialakítására is. A második szünet után Ryan Carter nyúlt bele Zidlicky távoli lövésébe, és ezt már nem védhette Jonathan Quick, akinek nyolc összecsapás után ez volt az első kapott gólja a harmadik harmadban.

Az utolsó másodpercekben a hazaiak sztárja, Kovalcsuk a felső kapuvasat találta el, így ismét jöhetett a túlórázás.

Óriási helyzetek maradtak ki a ráadásban, majd a 74. percben a keresztbe mozgó Jeff Carter visszalőtte a pakkot a rövid sarokba, eldöntve így a hosszú csatát.

A Los Angeles a mostani playoffban mind a tíz, a tavalyi szezont is beleszámítva pedig az utóbbi 12 idegenbeli találkozóját megnyerte (a két mutató NHL-rekord), ráadásul a hosszabbításos ütközeteket illetően is százszázalékos (4-ből 4 siker).

A következő két mérkőzésnek Los Angeles ad otthont, az elsőnek magyar idő szerint kedd hajnalban.

NEW JERSEY DEVILS–LOS ANGELES KINGS 1–2

 

NHL
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
New Jersey Devils–Los Angeles Kings 1–2 – hosszabbítás után
G: R. Carter (43.), illetve Doughty (8.), J. Carter (74.)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2–0 a Los Angeles javára.

 

Legfrissebb hírek

Sportpetíció: a Magyar Birkózók Szövetsége és a sportág számos legendája, válogatott klasszisa is csatlakozott

Birkózás
1 perce

Moise Kean góljával nyert a Fiorentina, s elmozdult a kiesőzónából

Olasz labdarúgás
4 perce

Fürjes Balázs: Sportolni emberi jog, olimpikonnak lenni nem az – a NOB megvédi a női sportolókat

Egyéb egyéni
22 perce

Serie A: edzőt váltott a Torino a genovai pofon után

Olasz labdarúgás
22 perce

Rossi napi tizenkét kávéjáról és a konyha falára ragasztandó BL-trófeáról is beszélt Szoboszlai Dominik

Magyar válogatott
32 perce

Sofron István: Álomdöntővel zárult a téli olimpia

Jégkorong
51 perce

NB I: MTK Budapest–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
52 perce

Megdolgozott a győzelemért a Videoton, fontos pontokat szerzett a KTE ellen

Labdarúgó NB II
56 perce
Ezek is érdekelhetik