NHL: egy győzelemre a továbbjutástól a Montreal

K. Zs.K. Zs.
2021.06.07. 09:03
null
Egy kisebb csetepaté a montreali meccsről, balra 94-es mezben a hazaiak első góljának szerzője, Corey Perry<br />(Fotó: Getty Images)
A Montreal Canadiens egy győzelemre van attól, hogy a Winnipeg Jets csapatával szemben továbbjusson a rájátszás második fordulójából az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) – írja az MTI.

 

A Montreal már az első fordulóban is nagy meglepetést szerzett azzal, hogy kiejtette a kanadai divízió élén záró Toronto Maple Leafst, a siker pedig nagy lendületet adott a gárdának. A Canadiens legutóbb az első kör negyedik felvonásán volt hátrányban, s ezt a sorozatát most is folytatta, ugyanis a vasárnapi összecsapáson 3–0-ra elhúzott, s innen már nem volt visszaút a Winnipeg számára.

A sorozatban hatodik találkozóján győztes Montreal 5–1-es diadalából Joel Armia két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét, míg a kapus Carey Price 26 lövést hárított.

A Vegas Golden Knights és az alapszakaszban első Colorado Avalanche párharca ugyanakkor kiélezettebb, a nevadai együttes magabiztosan nyert vasárnap, ezzel 2–2-re egyenlített. A mérkőzés hőse a mesterhármast elérő Jonathan Marchessault volt, de szintén remekelt a három gólt is előkészítő William Karlsson. A kapus Marc-André Fleury 17 védéssel járult hozzá a győzelemhez.

A Vegas és a Colorado párharcában eddig mind a négy összecsapáson hazai siker született.

NHL, RÁJÁTSZÁS
2. FORDULÓ, 3-4. MÉRKŐZÉSEK
Északi csoport
Montreal Canadiens–Winnipeg Jets 5–1
(1–0, 2–1, 2–0)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–0 a Montreal javára.
Nyugati csoport
Vegas Golden Knights–Colorado Avalanche 5–1 (1–1, 2–0, 2–0)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2–2

(MTI)

Legfrissebb hírek

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
20 órája

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25