NHL: visszavonult a liga legidősebb játékosa

2022.09.20. 17:31
null
Zdeno Chára a szlovák válogatott mezében (Fotó: AFP, archív)
Bejelentette visszavonulását Zdeno Chára, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legidősebb játékosa.


A 205 centiméteres magasságával az NHL történetének legmagasabb hokisa, Zdeno Chára kedden Instagram-oldalán közölte, hogy befejezi pályafutását.

A 45 éves klasszis még egy egynapos szerződést kötött a Boston Bruinsszal, amelyet karrierje során 14 évig erősített.

Chára 24 idényt játszott az NHL-ben, a New York Islandersben kezdte karrierjét, a Bruinson kívül még az Ottawa Senatorsban és a Washington Capitalsban szerepelt. A Bruinsnál 14 évig volt csapatkapitány, 2011-ben Stanley-kupát nyert, 2009-ben pedig a liga legjobb hátvédjének választották.

Chára utolsó szezonjában a New York Islandersben 72 mérkőzésen 14 pontot – 2 gól, 12 gólpassz – gyűjtött, és ő volt az öt kiemelt tengerentúli liga (NHL, NBA, NFL, MLB, MLS) legidősebb játékosa is.

A szlovák óriás 1680 alapszakasz- és 200 rájátszásmérkőzésen lépett jégre, ezeken összesen 680, illetve 70 pontot termelt.

A New Jersey Devils játékosa, P.K. Subban is bejelentette visszavonulását

A 33 éves hokis 13 szezont játszott a világ legerősebb bajnokságában, 834 alapszakaszmeccsen (115 gól, 352 gólpassz) lépett jégre a Montreal Canadiens, a Nashville Predators és a New Jersey Devils színeiben, a rájátszásban 96 találkozón (18 gól, 44 gólpassz) kapott lehetőséget.
Subban 2013-ban elnyerte a liga legjobb védőjének járó Norris Trophyt, az elmúlt szezonban pedig kiérdemelte a King Clancy Memorial Trophyt, amelyet a közjóért sokat tett játékos kap.
A kiváló hokis legjobb eredményét a Nashville Predatorsszal érte le, amely a 2017-es Stanley-kupa döntőig menetelt, ott azonban hat meccsen alulmaradt a Pittsburgh Penguinsszel szemben.

Legfrissebb hírek

NHL: óriásit hajrázott a Vegas, már kettővel vezet a nyugati döntőben

Amerikai sportok
17 órája

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
2026.05.22. 07:01

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
2026.05.21. 09:07

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31
Ezek is érdekelhetik