NBA: Jamesék ellensúlyozták a tripla dupláig jutó Jokicsot

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.28. 09:20
Hiába Jokics tripla duplája, ezúttal James örülhetett a meccs végén (Fotó: twitter.com)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának szombati játéknapja előtt a nagy kérdés az volt, a Denver lezárja-e 4–0-val a Los Angeles Lakers elleni párharcot – nos, nem sikerült ismét nyernie a coloradóiaknak, LeBron Jamesék 119–108-as sikerrel szépítettek.

 

 

A Los Angeles Lakers ezúttal, a párharc negyedik meccsén ellensúlyozni tudta a Denver Nuggetsben most is remeklő, 33 ponttal, 14-14 lepattanóval és assziszttal, vagyis tripla duplával jelentkező Nikola Jokics teljesítményét.

A Lakers vezére a pontgyártásban LeBron James volt, aki 30-ig jutott (öt lepattanó és négy assziszt mellett), de sokat tett a közösbe a 25 pontja mellett 23 lepattanót is gyűjtő Anthony Davis. A 119–108-as hazai sikerhez azonban az is kellett, hogy James és Davis mellett Austin Reaves és D’Angelo Russel is eljusson 21-21 pontig a kezdő ötösből. Így tudott 3–1-re szépíteni a Lakers az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.

Ami a többi, helyi idő szerint szombati párharcot illeti: az Orlando hazai győzelmével egyenlített a Cavs ellen, a Boston nyert Miamiban, így 2–1-re vezet és idegenben győzött, s így már 3–0-ra vezet az Oklahoma a Pelicans ellen. 
 

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYOLCADDÖNTŐ
Los Angeles Lakers–Denver Nuggets 119–108 
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, a Denver javára
Miami Heat–Boston Celtics 84–104
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Boston javára 
Orlando Magic–Cleveland Cavaliers 112–89 
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása:2–2 
New Orleans Pelicans–Oklahoma City Thunder 85–106 
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 az Oklahoma javára 


 

 

Legfrissebb hírek

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
21 órája

Jokics egy hónap után pazar játékkal tért vissza, tomboltak a denveriek

Amerikai sportok
2026.01.31. 07:53

NBA: Mitchellék kiütötték a Lakerst; újabb dupla dupla Wembanyamától

Kosárlabda
2026.01.29. 08:00

Denverben is nyert a keleti első Detroit Pistons – videók

Amerikai sportok
2026.01.28. 09:14

NBA: Doncic 46 ponttal vezette győzelemre a Lakerst, Mitchell 45-tel a Cavst

Amerikai sportok
2026.01.27. 07:17

NBA: Luka Doncic 33 pontot szórt Dallasban, meg is verte volt csapatát a Lakersszel

Amerikai sportok
2026.01.25. 07:48

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

„Kezdek bemelegedni, ezen a ponton a vesekövem se passzolnám le” – húsz évvel ezelőtt szerzett 81 pontot Kobe Bryant

Amerikai sportok
2026.01.22. 12:12
Ezek is érdekelhetik