Győzelemmel hangolt a Kansas Cityre a San Francisco

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.10.11. 08:11
Kyle Juszczyk (balra) meccset lezáró touchdownja előtt George Kittle (jobbra) kétszer volt eredményes (Fotó: Getty Images)
A San Francisco 49ers 36–24-re legyőzte idegenben a Seattle Seahawkst az NFL 6. játékhetének nyitó mérkőzésén, az NFC Nyugati csoportjának rangadóján.

A San Francisco az Arizonától, a Seattle a New York Giantstől kapott ki az előző fordulóban, mind a két csapat számára fontos volt, hogy javítson a kínos vereség után. Ez a San Franciscónak sikerült, annak ellenére, hogy az eleve rengeteg sérüléssel sújtott kaliforniai csapat a meccs során Jordan Mason futót és Malik Mustapha safetyt is elvesztette – mindketten eleve vészmegoldások voltak Christian McCaffrey és Talanoa Hufanga helyén.

Ám Deebo Samuel és George Kittle eleget tettek a győzelemért, előbbi egy, utóbbi két touchdownpasszt kapott Brock Purdytól, miközben a védelem háromszor is labdát szerzett. A 49ers az első félidőben 16–0-ra elhúzott, és utána végig kézben tartota a meccset. A túloldalon Geno Smith irányító és DK Metcalf elkapó között nem volt meg az összhang, a korábban megszokott nagy játékok elmaradtak – vagyis egy 52 yardos touchdownpassz sikeres lehetett volna, ha nem fújják vissza az akciót az egyik csapattárs szabálytalansága miatt.

Ez a büntetés is ama hibák közé tartozott, amelyek megfosztották a Seattle-t a felzárkózás lehetőségétől. A végén 29–24-nél a San Francisco tartalék tartalék futója, Isaac Guerendo egy 76 yardos futással készítette elő Kyle Juszczyk mérkőzést lezáró touchdownját.

A 49ers 3–3-as mérleggel utolérte a csoport élén a Seattle-t. Kellett is a győzelem Kyle Shanahan csapatának, amely a jövő héten a Kansas City Chiefset fogadja a Super Bowl visszavágóján.

NFL, ALAPSZAKASZ
6. FORDULÓ
Seattle Seahawks–San Francisco 49ers 24–36

A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap
15.30: Chicago Bears–Jacksonville Jaguars (Tv: Arena4) – Londonban
19.00: Baltimore Ravens–Washington Commanders (Tv: Arena4)
19.00: Green Bay Packers–Arizona Cardinals
19.00: New England Patriots–Houston Texans
19.00: New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers
19.00: Philadelphia Eagles–Cleveland Browns
19.00: Tennessee Titans–Indianapolis Colts
22.05: Denver Broncos–Los Angeles Chargers
22.05: Las Vegas Raiders–Pittsburgh Steelers
22.25: Carolina Panthers–Atlanta Falcons
22.25: Dallas Cowboys–Detroit Lions (Tv: Arena4)
Hétfő
2.20: New York Giants–Cincinnati Bengals (Tv: Arena4)
Kedd
2.15: New York Jets–Buffalo Bills (Tv: Arena4)

 

Legfrissebb hírek

Jordan Love és a Green Bay könnyedén átlépett a Washingtonon

Amerikai sportok
2025.09.12. 08:52

Sosem volt még a Billséhez fogható fordítás • Kell-e aggódni a Detroit miatt?

Amerikai sportok
2025.09.09. 15:54

NFL: J. J. McCarthy pazar utolsó negyedével óriásit fordított a Vikings

Amerikai sportok
2025.09.09. 11:24

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
2025.09.08. 05:41

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packers; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
2025.09.08. 01:30

60 yardos mezőnygóllal nyert a Steelers a Jets otthonában; szoros meccsen hozta a kötelezőt a Bengals

Amerikai sportok
2025.09.07. 23:20

Amerikából jöttem: letaszítja valaki az Eaglest a trónról? NFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.07. 15:12

Amerikából jöttem: széteshet a Chiefs? AFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.06. 12:53
Ezek is érdekelhetik