NFL: hiába a Buccaneers huszáros hajrája, nyerni tudott Tampában a Ravens

M. B.M. B.
2024.10.22. 08:42
Lamar Jackson bombaformában játszott (Fotó: Getty Images)
A Baltimore Ravens 41–31-re nyert a Tampa Bay Buccaneers vendégeként, míg az Arizona Cardinals otthon gyűrte le a Los Angeles Chargerst a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) magyar idő szerint kedd hajnali játéknapján.

A Baltimore Ravens Lamar Jackson vezérletével tudott nyerni Tampában. A Buccaneers 10–0-ra vezetett az első játékrészt követően, de ezt követően beindult a Ravens támadógépezete: Jackson öt passzából (beleértve egy látványos, 49 yardos dobást is) is touchdown született, s mivel a második és a harmadik negyedben remekül dolgozott a vendégek védelme is, 34–10-es Ravens-vezetésről következett a végjáték. A Buccaneer óriásit hajrázva 21 pontot szorgoskodott össze az utolsó negyedben, de tetemes hátrányát nem tudta ledolgozni, így a baltimore-i csapat ünnepelhetett a mérkőzés végén.

Szoros küzdelmet hozott a Cardinals és a Chargers mérkőzése. A második negyed végén (az első negyedben nem szereztek pontot a felek) egy ponttal az arizonaiak, míg a harmadik játékrész után két ponttal a meccsen csak mezőnygólokat szerző kaliforniaiak vezettek. Az utolsó negyedben felpörögtek az események, Kyler Murray irányítóként futott TD-t, majd Ryland beverte az extra pontot is, de a vendégek két újabb mezőnygóllal fordítani tudtak. Már sokan elkönyvelték a Chargers győzelmét, amikor a Cardinals rúgója, Chad Ryland egy másodperccel a lefújás előtt szerzett egy mezőnygólt, bebiztosítva csapata sikerét. 

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
Tampa Bay Buccaneers–Baltimore Ravens 31–41
Arizona Cardinals–Los Angeles Chargers 17–15

KORÁBBAN
Los Angeles Rams–Las Vegas Raiders 20–15
Washington Commanders–Carolina Panthers 40–7
San Francisco 49ers–Kansas City Chiefs 18–28
Pittsburgh Steelers–New York Jets 37–15
Jacksonville Jaguars–New England Patriots 32–16 
Atlanta Falcons–Seattle Seahawks 14–34
Buffalo Bills–Tennessee Titans 34–10
Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 14–21
Green Bay Packers–Houston Texans 24–22
Indianapolis Colts–Miami Dolphins 16–10
Minnesota Vikings–Detorit Lions 29–31
New York Giants–Philadelphia Eagles 3–28

 

Legfrissebb hírek

Az NFL szerint nincs ok az aggodalomra a Maracana Stadion gyepszőnyege miatt

Amerikai sportok
2026.09.25. 16:15

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
2026.09.25. 07:47

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Amerikából jöttem: siratjuk a Chargerst, ünnepeljük a Chiefst, Caleb Williams meg...

Amerikai sportok
2026.09.23. 20:24

Adam Vinatieri az Alpokban döntött rekordot – videó

Amerikai sportok
2026.09.23. 09:25

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
2026.09.22. 15:45

Hazai környezetben iskolázta le a Giantset a Los Angeles Rams – videó

Amerikai sportok
2026.09.22. 07:50

Hosszabbítás után maradt veretlen a Chiefs; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
2026.09.21. 06:19