Belfast: szombaton temetik George Bestet

2005.11.29. 19:20
Címkék
Szombaton temetik George Bestet, a Manchester United pénteken elhunyt legendás labdarúgóját.
Best, aki 59 éves volt, 466 bajnokin 178 gólt szerzett az Unitedben, az északír válogatottban, amelyben 18 évesen debütált, pedig 37 találkozón kilencszer volt eredményes.

A temetés Belfastban, Best szülővárosában lesz, és az ír szövetség bejelentette, hogy az összes szombatra kiírt, északír bajnoki mérkőzést elhalasztják.

"Szombaton nem lesz futball az országban, mindannyian kizárólag George Best temetésére fogunk koncentrálni" - közölte a szövetség.

Előreláthatóan több mint félmillióan kísérik majd el utolsó útjára az 1968-ban aranylabdával kitüntetett játékost. A temetési szertarást Stormontban, az északír parlament épületében tartják, ezt követően szállítják Bestet végső nyughelyére, ahol a megjelentek leróhatják kegyeletüket a sírjánál.

Best október elsején megfázással került kórházba, ahol azonban az állapota egy vesegyulladás és belső vérzés következtében nagyon leromlott, pár napig életveszélyben is volt. Ezután hazamehetett, ám másfél hete ismét súlyosbodott az állapota, ezért újra kórházba szállították. Best alkoholfüggő volt, 2002-ben májátültetéssel mentették meg az életét.
Legfrissebb hírek

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
8 perce

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
43 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
56 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
1 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
1 órája

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája