Anglia: Dudek után a Benfica érdeklődik

2005.11.30. 14:51
Címkék
Az angol élvonalban szereplő FC Liverpool BL-győztes csapatának nyáron kegyvesztetté vált kapusa, a lengyel Jerzy Dudek lehet a téli átigazolási piac egyik slágere. Az isztambuli BL-döntőben, főként a tizenegyespárbajban nagyot alakító kapus a spanyol José Manuel Reina nyári szerződtetésével találta magát a kispadon, ahol azóta is helyet foglal.
A Villarreal kapusához honfitársa, a Liverpool szakmai munkájának elsőszámú irányítója, Rafael Benítez ragaszkodott különösképpen, amely egyben be is határolta a 2001-ben a Feyenoordtól szerződtetett Dudek liverpooli lehetőségeit.

A szakember nem szeretné, ha a harminckét éves, rutinos játékos távozna csapatától, bár azt nem tagadja, lehetőséget csak akkor kap tőle, ha Reina megsérül, vagy hosszabb időre elveszti formáját.

Az élő szerződéssel bíró Dudek ezt már a nyáron átlátva a váltás mellett volt, de akkor, bár kérői akadtak, nem jött össze a dolog. Most viszont előrelépést jelenthett holtpontra jutó ügyében, hogy a portugál Benficát irányító holland Ronald Koeman kopogtatott be érte.

Dudek már csak azért is a váltás mellett van, mert csak így lehet a németországi világbajnokságra kijutó lengyel válogatottban harcban az elsőszámú kapusposztért, amely korábban éveken keresztül szinte alanyi jogon adott volt számára.

Legfrissebb hírek

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
7 perce

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
42 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
55 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
1 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
1 órája

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája