Anglia: Ferguson szerint a média gyűlöli a Unitedet

2005.12.13. 16:14
Címkék
Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere szerint a brit újságírók utálják a Manchester Unitedet. A skót szakember egyúttal felszólította az MU szurkolóit, hogy álljanak a csapat mögé.
Sir Alex Ferguson (képünkön) faképnél hagyta az újságírókat a legutóbbi sajtótájékoztatója közben. Mindez azt követően történt, hogy a skót menedzser együttese, a Manchester United vasárnap 1-1-es döntetlent játszott az Everton ellen, és úgy tűnik, nem tudja tartani a lépést az éllovas Chelsea-vel.

"A sajtó gyűlöli a Manchester Unitedet, és ez mindig is így volt" – jelentette ki Ferguson.

"Mindez együtt jár azzal, hogy vidéki csapat a miénk, ráadásul nagy formátumú klub vagyunk – folytatta az edző. – Ezt egy kicsit meg is tudom érteni, de azért most már túl sok."

"Azzal próbálkoznak, hogy széttördeljék ezt a klubot, hogy eltávolítsák egymástól a szurkolókat és a játékosokat."

"Azt hiszem, hogy ezzel a szimpatizánsaink is tisztában vannak, és szerintem nem esnek bele a csapdába – tette hozzá Ferguson. – Ha a legjobb formánkat nyújtjuk, a szurkolók melletünk vannak, és ez az egyetlen dolog, ami számít."

Legfrissebb hírek

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
1 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
28 perce

Őrzi az előnyét a Ferencváros a Górnik Zabrze otthonában

Európa-liga
30 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, Kós Hubert negyedik 100 pillangón! – videó

Úszás
44 perce

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
1 órája

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
1 órája