Alan Smith nem akar Cardiffba menni

2006.11.10. 12:06
Címkék
Kölcsönbe szerette volna leigazolni a Cardiff City Alan Smith-t, a Manchester United középpályását. A középpályás ügynöke szerint viszont a 26 éves játékos marad.

Februárban súlyos lábtörést szenvedett Alan Smith, a Manchester United középpályása a Liverpool ellen. A 26 éves futballista csak idén térhetett vissza az első csapathoz, de nem tudta visszaszerezni helyét a kezdőben.

Smith idén mindössze négy meccset játszott: a Benfica ellen szeptember 26-án öt, az FC Köbenhavn ellen 3-0-ra megnyert BL-meccsen harminc perc lehetőséget kapott, a Crewe elleni Ligakupa-meccset azonban végigjátszotta.

A korábban Leedsben szereplő futballista a hétközi, Southend United elleni Ligakupa-kiesés alkalmával hatvan percet szerepelt a csapatban. A bajnokságban azonban még egy perc lehetőséget sem kapott.

Smithért ezután bejelentkezett a Cardiff City, amely kölcsön szeretné őt venni. Az angol másodosztályban listavezető walesieknek sikerült megállapodniuk a MU-val, Alex Ferguson is áldását adta a középpályás távozására.

Az üzletből viszont valószínűleg mégsem lesz semmi, ugyanis Smith ügynöke kijelentette: a kevés játéklehetőség ellenére sem távozik a futballista.

„Alan nagyon keményen dolgozik, hogy visszanyerje az erőállapotát, majd a helyét is a csapatban, nem akarja elhagyni a Unitedet” – mondta Alex Black.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
3 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
3 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
3 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
3 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
4 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
4 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik