Márton Richárd: Ne vakargassa a fejét az edzőm!

– Hányszor nézte vissza a kétszáz pillangó döntőjét?
– Legalább hétszer, a hajrát meg rengetegszer – válaszolt a szám Európa-bajnoki ezüstérmese, Márton Richárd. – Belülről nem érzékeltem a többieket Léon Marchand-on és Kós Huberten kívül, fogalmam sem volt, messze vannak-e tőlem, vagy közel hozzám, hihetetlen, hogy így értem be. Marchand nem kezdett olyan erősen, mint a középdöntőben, sejtettem, hogy az elején csak visszafogja a lovakat. Hubi erős kezdésére viszont számítottam, meg arra is, hogy kapaszkodni tudok rá.

– És aztán ilyenkor jön egy belső hang a végén, hogy na, most kell menni?
– Az is jön, meg mindaz, amit előzetesen begyakoroltunk. Tudtuk, hogy az utolsó húsz méternek kulcsszerepe lesz: az utolsó öt méteren már nem is vettem levegőt, amúgy rácsúsztam a falra, ha az nincs, lehet megvan az 1:54-en belüli idő…

– Nocsak, még abban az úszásban is volt hiba?
– Egy-kettő azért becsúszott, de közel a maximumot hoztam ki belőle.

– Nagyon figyeltünk egymásra, én arra, hogy ne menjek az edzőm idegeire, ő arra, hogy benn maradjak a vízben – ezt a döntő után mondta. A két tagmondatot is fejtse majd ki bővebben, de előtte azt árulja el, mi állt össze idén ennyire jól?
– Sok versenyen indultam, sok tapasztalatot szereztem, és azt is megfigyeltük, mit csinálnak az amerikai, az ausztrál úszók két futam között. Egyre inkább tudtuk, mit és hogyan kell csinálni ahhoz, hogy elbírjam a kétszáz métert. Június végén, a római verseny után mondtam Balázsnak, hogy újra megnéztem az olimpiai részidőimet, és nem értem, hogy lehettem annyira hülye, hogy úgy elkezdtem azt a kétszáz métert… Nyilván azért is, mert akkor még ott tartottam, nem tudok perc alatti százat jönni a végén, Saint-Denis-ben ez is sikerült, ráadásul kétszer is.

– Ha már Róma: nem szorongott amiatt, hogy a kapitány által előírt szintet csak az utolsó lehetőségnél úszta meg?
– Egyáltalán nem. Végig az volt bennem, hogy Rómában jön el ez – Balázs szerette volna, ha korábban megvan a szint, de azért egyikünk sem idegeskedett emiatt.

– Miként sikerült, hogy az Európa-bajnokságon kétszer is egyéni csúcsot úszott? Feltételezi, hogy a felkészülés is zökkenőmentes volt, és talán azt is, hogy a kor előrehaladtával minden téren érettebbé vált.
– A magánéletemben is igyekszem kiegyensúlyozottan élni, emellett februárban beléptem a Sportszázadba, ott olyan mentalitást, élményeket kaptam, amivel egy egyéni sportoló ritkán találkozik, úgyhogy azt hiszem, minden téren új fejezetet tudtam nyitni az életemben. A felkészülés során ügyeltünk minden méterszámra, elmondtam Balázsnak mindig, mit érzek, ő gyakorta összedugta a fejét a hazai edzőkkel, például sokat segített nekem, nekünk Plagányi Zsolti is, és ezt gyúrta össze Balázs úgy, hogy már-már tökéletesen összeállt minden – az Eb-ig is, meg ott is.

– Akkor vissza ahhoz a bizonyos mondathoz: tisztelettudó, szerény fiú, hogyan tud mégis valakinek az idegeire menni?
– A kijelentésen nem azt kell érteni, hogy veszekedtünk az edzéseken, vagy éppen azt, hogy visszaszóltam Balázsnak, inkább azt, hogy igyekeztem úgy jelezni neki, úgy dolgozni, hogy ne kezdje el vakargatni a fejét, mondván, mit is kellene még csinálni a felkészülés során, hogy meglegyen a fejlődés. Korábban előfordult, hogy valamiért „nem értek össze a szálak”.

– És mit takar a „benn tartani a vízben”?
– Nem azt, hogy én bármikor fel akartam volna adni. Volt olyan a múltban, hogy azt éreztem egy-egy feladatnál, ennek nem most van itt az ideje, de idén ilyen nem volt, mert egyfelől én is sokkal pozitívabban, nyitottabban álltam hozzá mindenhez, másfelől Balázs is változtatott, ha úgy látta, hogy arra van szükségem. A karrierem finoman szólva is hullámzó volt eddig, és bár a jövőt illetően semmit sem szeretnék mondani, kijelenteni, abban bizonyos vagyok, ha megvan az, hogyan kell csinálni, azt most már végig is tudjuk vinni. Eddig saját magamra is terhet pakoltam sokszor, például azzal, hogy Milák Kristóf mögötti második magyarként is bizonyítanom kell – akkor meg pláne, ha nincs Kristóf. Ezért volt az is, hogy a jó eredményeimet sem tudtam örömforrásként megélni. De már úgy vagyok vele, nekem siker, ha a világ legjobbjaival tudok küzdeni.

– Nagyon biztató mindaz, amit mond, ám ez talán mégiscsak egy új helyzet, hiszen sokakat megmozgatott érzelmileg is a története, a fejlődése, hiszen már eddig is stabil tagja volt a válogatottnak, Saint-Denis-ben újra előrelépett. Látja már, hogyan kell csinálni tovább úgy, hogy megmaradjon ez a már-már tökéletes állapot?
– Az Európa-bajnokságnak is úgy vágtam neki, hogy próbáltam azt a helyén kezelni, terhet magamra tenni pedig semmiképpen sem akartam. Még a kétszáz pillangó előtti este is igyekeztem nyugodt maradni, s nem azon gondolkozni, vajon ki mit fog úszni. A jövőben is szeretném megtartani ezt a nyugodt Ricsit, aki mindig csak a következő feladatra, a következő úszásra figyel, de aki akkor sem fog aggódni, ha mondjuk január tizedikén nem azt ússza az edzésen, amit szeretne – és akkor sem, ha mondjuk valamelyik hazai versenyen egy fiatalabb megelőzi. Ez a dolga. Én amúgy is szeretem azt, hogy olyan tényező vagyok az úszósportban, aki akadályt jelent mások számára, már persze az időeredményeket illetően. Ha valaki „átugrik engem”, meg is érdemli a győzelmet.

Márton Richárd elképesztő hajrával ért oda Saint-Denis-ben a kétszáz pillangó döntőjének végén a második helyre, nem sokkal később jelzett is Virth Balázs edző telefonja, egy korábbi tanítványa írt neki.   „Kapás Bogitól érkezett az üzenet, azt írta, jó taktika, ismerős – árulta el Virth Balázs. – Valóban, Bogi is hasonló úszásokkal volt sikeres korábban. A tavaly decemberi rövid pályás Európa-bajnokságon már érezhető volt, hogy valami elindult Ricsinél. Érmet ugyan nem szerzett, de ott is a táv második felén jött fel nagyon, mondtam is, na ez az, amit szeretek!”   A „Mi állt össze idén?” kérdésre három pontban foglalta össze válaszát Virth Balázs: az egyik, hogy többet versenyeztek, s ez Mártonnak nagyon bejött, a másik, hogy hozta a kitűzött versenysúlyát, a harmadik pedig, amellett, hogy változtattak az edzéseken, az úszó még komolyabban vette a felkészülést, mint korábban. A hogyan továbbra pedig így felelt Virth Balázs: „Nem dőlünk hátra, s nem tűzünk ki olyan célokat, amelyek agyonnyomják Ricsit.”